2017. szeptember 4., 14:55

Peking is tiltakozott a kísérleti atomrobbantás miatt

PEKING. Kína hivatalosan tiltakozott Észak-Korea előző napi nukleáris kísérleti robbantása miatt, amely az eddigi legerősebb volt az ország történetében, és amelyről Phenjan azt állítja, hogy hidrogénbombateszt volt.
201709041500160.017_035751_hd.jpg

Kína Észak-Korea pekingi nagykövetségénél fejezte ki súlyos nemtetszését - mondta a pekingi külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtóértekezletén. "Kína ellenzi, hogy Észak-Korea folytassa nukleáris és ballisztikus programját, és elkötelezett a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tétele mellett. Ez az álláspontunk jól ismert, és Észak-Korea is teljesen tisztában volt vele" - jelentette ki a szóvivő. Az észak-koreai kísérleti atomrobbantást a világ számos országa elítélte.

Peking: Trump fenyegetőzése elfogadhatatlan

Elfogadhatatlan és méltánytalan Donald Trump amerikai elnök külkereskedelemmel kapcsolatos fenyegetőzése Észak-Koreával kapcsolatban - jelentette ki hétfőn Keng Suang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője.

Trump Phenjan hatodik, eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása után vasárnap a Twitteren közölte, hogy az Egyesült Államok több lehetőség között azt is fontolóra veszi, hogy minden kereskedelmi kapcsolatot megszakít azokkal az országokkal, amelyek "Észak-Koreával üzletelnek". A világtól elzárkózó kommunista diktatúra legnagyobb, szinte egyetlen kereskedelmi partnere Kína.

"Elfogadhatatlan az a helyzet, hogy egyrészt a kérdés békés rendezésén dolgozunk, másrészt saját érdekeinket szankciók fenyegetik és sodorják veszélybe" - húzta alá Keng. "Ez nem objektív, és nem is fair" - tette hozzá a szóvivő.

A Kína elleni amerikai gazdasági bojkott az amerikai és a kínai gazdaság számára is radikális lépést jelentene. A Kínából az Egyesült Államokba irányuló export havi szinten ugyanis mintegy 40 milliárd dollárra tehető.

Egyéves csúcson az aranyár az észak-koreai atomkísérlet miatt

Egyéves csúcsra emelkedett az arany ára hétfő délelőtt, miután Észak-Korea vasárnap sorrendben már hatodik, egyben legnagyobb hatóerejű kísérleti nukleáris robbantását hajtotta végre.

A gyengülő dollár is erősíti az arany árát, ami várhatóan tovább emelkedik a következő napokban - vélte az ICBC Standard Bank egyik nemesfémpiaci szakértője.

Az azonnali aranyár, 0,9 százalékos drágulással, 1336 dolláron állt unciánként (1 uncia 31,1035 gramm) dél előtt nem sokkal. Röviddel korábban ugyanakkor tavaly szeptember óta a legmagasabb szinten, 1339,47 dolláron is jegyezték a nemesfémet.

Az arany következő támpontja 1375 dollár, ilyen magasan utoljára a tavalyi Brexit szavazás után jegyezték.

Hétfő délelőtt több más nemesfém is drágult. Az ezüst április óta legmagasabb szintre, 17,90 dollárra drágult unciánként. A platina március óta nem látott szinten, unciánként 1014,70 dolláron is állt. A palládium 2001 februárja óta legdrágább, 1001 dollár is volt unciánként.

Megosztás