2013. március 29., 09:04

Pattanásig feszült a helyzet Észak-Koreában

PHENJAN. Fokozott tevékenységet észleltek dél-koreai katonai megfigyelők Észak-Korea közepes és nagy hatótávolságú rakétáinak indító állásainál – jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség pénteken. Kim Dzsong Un szerint elérkezett az idő a támadásra.
„Katonák és járművek gyorsan növekvő mozgása volt megfigyelhető a közepes és nagy hatótávolságú rakéták állásainál” – idézett a hírügynökség egy katonai forrást.

„Február 26-a óta fokozott harckészültség van érvényben az északi rakéta egységeknél, s így lehetséges, hogy most tényleg tüzet nyitnak” – mondta a forrás pár órával azután, hogy Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un egy hirtelen összehívott éjszakai parancsnoki értekezleten utasította a rakétás egységeket, hogy álljanak készen az amerikai támaszpontok megtámadására. 

A jelentés szerint Kim Dzsong Un az éjféli tanácskozáson azt mondta a tábornokoknak, hogy „a fejlemények fényében úgy ítéli meg, hogy elérkezett az idő a leszámolásra az amerikai imperialistákkal”. Kim „aláírta a tervet a technikai előkészületek elvégzéséről, és utasította a hadászati rakétaerőket, hogy álljanak készen a tüzelésre, arra, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak az amerikai szárazföldre, a csendes-óceáni támaszpontokra, beleértve Guamon és Hawaiin, valamint Dél-Koreában” – közölte a hivatalos hírügynökség.

Kim Dzsong Un felszólalt azon a tanácskozáson is, amelyen a koreai néphadsereg politikai megbízottai és propagandistái vettek részt. Itt a hadsereg ideológiai nevelésének erősítését sürgette.

Pénteken több ezren vettek részt Phenjanban egy Kim Dzsong Unt támogató tömegtüntetésen azt követően, hogy az észak-koreai vezető utasítást adott a hadászati rakétaerőknek: tegyék meg a műszaki előkészületeket a támadásra az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen. Diákok és katonák vonultak át a központi Kim Ir Szen téren, és közben a „Le az amerikai imperialistákkal!”, és „Söpörjétek el az amerikai agresszorokat” jelmondatokat kiabálták. A demonstráció körülbelül másfél óráig tartott. 

A phenjani döntés közvetlen előzménye, hogy az Egyesült Államok két B-2-es lopakodó bombázót is bevetett egy, a Koreai-félszigeten folyó hadgyakorlaton. Az amerikai nukleáris elrettentés egyik alapvető eszközének tekintett, B-2 Spirit típusú két nehézbombázó Missouri amerikai szövetségi államból szállt fel, és gyakorlóbombákat dobott le különböző célokra dél-koreai területen – közölte csütörtökön a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők parancsnoksága. E gépek most először végeztek bombázó gyakorlatokat Koreában. Eddig Szerbiában, Afganisztánban és Líbiában vetették be háborúban a típust.

Észak-Korea a brit hírügynökség szerint a szovjet korszakból származó Scud típusú rakétákkal rendelkezik, amelyek képesek elérni a déli országrészt, de nagy hatótávolságú rakétáit még nem próbálta ki sikeresen. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter azt mondta csütörtökön újságíróknak, hogy a B-2-esek kiküldése a normális gyakorlat része, és nem szándékozták provokálni vele Észak-Koreát.

Észak-Korea korábban harcias propagandavideót tett fel az internetre: a klip azt vetíti előre, hogy észak-koreai katonák megszállják a dél-koreai fővárost, és amerikai katonák ezreit ejtik túszul a félsziget déli részén.
Megosztás