Párbeszédet sürget Katalónia vezetése
BARCELONA. Az "alternatív" népszavazás sikerén felbuzdulva a katalán kormány folytatja a függetlenségi törekvéseket, párbeszédet kezdeményez a spanyol kormányzattal, de elutasítás esetén sem hátrál meg - így összegezte Francesc Homs katalán kormányszóvivő az autonóm közösség vezetésének álláspontját egy nappal a voksolás után.
Az El País című napilap azt írta: a tervek szerint a következő lépés az lesz, hogy Artur Mas katalán elnök levélben kéri Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök támogatását egy valódi népszavazás megtartásához. Ha a kabinet elzárkózik, szóba jöhet az is, hogy előre hozott választásokat kezdeményezzenek Katalóniában, amelyet úgy tekintenének, mint a függetlenségről szóló döntés - mondta el, ezzel is hangsúlyozva a katalán vezetés elszántságát.
Homs egyébként meglehetősen kritikusan nyilatkozott a spanyol kormányzatról, szégyenletesnek nevezte, hogy kétségbe vonja a konzultáció eredményességét.
A személyesen, Katalóniában leadott szavazatok végleges feldolgozottsága alapján több mint 2,3 millióan vettek részt a voksoláson, a függetlenséget és az elszakadást támogatók száma meghaladta az 1,8 milliót. A szavazás azonban nem ért véget vasárnap, Katalóniában hét helyszínen lehet szavazni még tizenöt napig. Sokan élnek is a lehetőséggel, már hétfőn délután ismét hosszú sorok alakultak ki a szavazóhelyiségek előtt.
A spanyol sajtó szerint a fő kérdés most az, hogy vajon a spanyol és a katalán vezetés képes lesz-e a párbeszédre. Mindenki feszülten várja, hogy a spanyol miniszterelnök is megszólaljon, aki vasárnap egy szóval sem kommentálta a voksolást.
A kormánypárt részéről Alicia Sánchez-Camacho, a párt katalán elnöke nyilatkozott hétfőn, aki kudarcnak minősítette a konzultációt, mivel tízből hét katalán nem vett részt rajta. A többség hallgat - mondta, hozzátéve, hogy eszerint ők nem támogatják a függetlenségi törekvéseket.
Az elemzők szerint a népszavazással Artur Mas katalán elnök nyert, mivel sikerült több mint kétmillió embert mozgósítania. Gabriel Colome, a Barcelonai Egyetem politológusa egy teniszmeccshez hasonlította a helyzetet, amelynek első szettjét szerinte a katalán elnök nyerte. A spanyol és a katalán vezetés között most kezdődik az igazi erőpróba - tette hozzá.
A sajtó azt is megpendíti, hogy sokakat vélhetően a szavazást megelőző jogi huzavona tartott vissza a részvételtől. A spanyol kormány az eredeti és az "alternatív" népszavazási kezdeményezést is megtámadta az alkotmánybíróságon, az pedig mindkét referendumot felfüggesztette, amíg döntést nem hoz. A katalán kormány ennek ellenére megtartotta a "véleménynyilvánító konzultációt".

Forrás
MTI