2011. március 9., 15:59

Párbeszéd Koszovóról

BELGRÁD/BRÜSSZEL. Közvetlen párbeszédet kezdett egymással Brüsszelben, az Európai Unió égisze alatt Szerbia és egykori tartománya, az országból három éve kiszakadt Koszovó a függetlenség kikiáltása óta rendezetlen kérdésekről.
BELGRÁD/BRÜSSZEL. A két fél a koszovói függetlenség három évvel ezelőtti kinyilvánítása óta először folytat közvetlen párbeszédet. A tárgyalásokon a Koszovóban élők mindennapjait érintő, a függetlenség kikiáltása óta rendezetlen kérdésekről próbálnak megállapodni a felek, például a vámszabályokról vagy a személyi okmányokról. Nem terveznek most tárgyalást az egykori szerb tartomány státusáról. Belgrád nem ismerte el Koszovó függetlenségét.
    Koszovó 2008 februárjában kiáltotta ki függetlenségét, miután csaknem tíz éven át az ENSZ igazgatta a területet. Az azóta eltelt bő három évben 75 ország ismerte el az önálló Koszovót.

Forrás: internet

A most kezdődött közvetlen párbeszéd mind Szerbiát, mind Koszovót közelebb viszi az Európai Unióhoz - szögezte le Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a két fél közötti tárgyalások kezdete előtt. Leszögezte, hogy a megbeszélések három olyan fő téma köré csoportosulnak, amelyek kiemelten fontosak a térség "európai perspektívájának" szempontjából. Ezek a területi együttműködés, a jogállamiság és a szabad mozgás ügye.
    A brüsszeli tárgyalásokon a koszovói küldöttséget Edita Tahiri miniszterelnök-helyettes, a szerb delegációt Borko Stefanovic, a külügyminisztérium politikai igazgatója vezeti. A megbeszéléseken jelen van Robert Cooper brit diplomata, Ashton megbízottja is.
    Tahiri az első ülés előtt úgy nyilatkozott, hogy az építő jellegű, konstruktív egyeztetések szándékával érkezett Brüsszelbe. A találkozó a szerb delegáció vezetőjének közlése szerint annyi ideig tart, ameddig szükséges. Eredetileg kétnaposra tervezték az első fordulót.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.