Pályára állt a Dragon magánűrhajó
A meteorológusok nyolcvan százalékos esélyt adtak a startra, mert egy kicsit bizonytalan volt az időjárás Cape Canaveral-ben. 9.45-kor a fokozatok rendben leválltak, és a Dragon pályára állt a Föld körül.
A Space Exploration Technologies (SpaceX) magáncég űrhajóját eredetileg két nappal korábban, május 19-én szerették volna fellőni, azonban az ellenőrző rendszerek egy másodperccel az indulás előtt hibát észleltek az egyik hajtóműben, és leállították a begyújtást. A Dragon lesz az első magánűrhajó, amely kiköt a Nemzetközi Ûrállomáson. A dokkolás május 25-re van tervezve. Május 26-án, az 5. repülési napon az űrállomás legénysége ünnepélyes keretek között felnyitja a Dragon ajtaját. A visszatérés tervezett dátuma május 31.-e.
Az első repülés során az űrhajó automatikusan, asztronauták nélkül közelíti meg az űrállomást. Kirstin Brost Grantham, a SpaceX szóvivője szerint az elsődleges cél az űrállomás mintegy másfél mérföldes megközelítése és az érzékelők tesztelése, amik biztonságossá tehetik majd az űrrandevút. Ha minden működik, Dragon csatlakozhat az űrállomáshoz, bár nem a dokkolórendszeren keresztül – az eddigi tervek szerint az űrhajót a Nemzetközi Ûrállomás robotkarjával fogják majd be. Az 5,2 méter hosszú, 3,6 méter átmérőjű Dragon rakterében féltonnás hasznos teherrel, főként az űrállomáson dolgozó űrhajósoknak szánt ellátmánnyal, teljesen automatizálva indul majd el.
A SpaceX Dragon történelmi jelentőségű útjára többször felhívta a figyelmet a cég. Már korábban bejelentették, hogy magánutak szervezését tervezik az űrállomásra, és üzleti kapcsolatot kívánnak kialakítani a nevadai Bigelow Aerospace vállalattal. Elképzelésük szerint a Dragon űrhajóval fizetős utasokat juttatnának el a Bigelow Aerospace által fejlesztett BA 330-as mini űrállomásokra.
"A SpaceX-nek és a BA-nek sok közös vonása van. Mindkét társaság azért alakult, hogy segítsen létrehozni egy új korszakot az űrutazás történetében” – magyarázta Gwynne Shotwell, a SpaceX elnöke. "Együtt adunk egyedülálló lehetőséget, hogy a nemzetek, szervezetek vagy cégek, akik igényt tartanak rá, űrutazást hajthassanak végre" – tette hozzá.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ