2017. november 10., 08:59

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a katalán parlament volt elnökét

MADRID. Szabadlábon védekezhet Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke, 150 ezer eurós óvadék ellenében - döntött csütörtök este a madridi legfelsőbb bíróság.
201711100915280.f2.jpg

A volt házelnökhöz hasonlóan az egykori katalán parlamenti elnökség négy tagja Lluís Corominas, Lluís Guinó, Anna Simó és Ramona Barrufet is szabadon védekezhet, az ő esetükben 25 ezer eurós óvadékot állapított meg a bíró, amelynek befizetésére egy hetet kaptak.   

Carme Forcadellnek azonban börtönbe kell vonulnia ameddig nem fizeti ki a megszabott összeget. Sajtóértesülések szerint ügyvédei azon dolgoznak, hogy még most le tudják tenni az óvadékot.   

A katalán politikusok ugyan nem kerülnek előzetes letartóztatásba, de le kell adniuk útlevelüket, nem hagyhatják el az országot, és hetente jelentkezniük kell a kijelölt hatóságnál.   

A bíróság nem állapított meg semmilyen korlátozó intézkedést Joan Josep Nuet volt parlamenti elnökségi taggal szemben. Õ volt az egyetlen az érintettek közül, aki október 27-én nemmel szavazott a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadásakor a barcelonai törvényhozásban.   

A hat katalán politikus bírósági meghallgatása több mint hét órán át tartott a legfelsőbb bíróságon, mindannyian vallomást tettek, és válaszoltak az ügyészek illetve a bíró kérdéseire is.    

A helyi sajtó bírósági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a volt házelnök és az elnökségi tagok közül többen azt vallották: a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása csupán szimbolikus esemény volt, valamint, hogy betartották az alkotmány 155-ös cikke alapján a spanyol kormány által hozott intézkedéseket.   

A bíróság épülete előtt a tárgyalás kezdetére a katalán függetlenségpárti tüntetők és a spanyol egységet támogatók csoportja is összegyűlt. Továbbá több katalán politikus is Madridba utazott, hogy személyes jelenlétével fejezze ki támogatását.   

A volt házelnök és a katalán parlament elnökségének öt tagja ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást a spanyol állami főügyész október 30-án.   

"Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én" - hangsúlyozta a főügyész.   

Egy hete van előzetes letartóztatásban a leváltott katalán kormány nyolc tagja, akiket ugyanezekkel a bűncselekményekkel vádolnak. Ügyvédeik fellebbeztek a kényszerintézkedésről szóló bírói döntés ellen, amelyet azonban csütörtökön elutasított a spanyol központi büntetőbíróság.   

A katalán politikusok ellen több különböző bíróságon zajló eljárásokat egyesíteni fogják, mindegyik a legfelsőbb bírósághoz kerül majd.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.