Öt nap után bukkantak túlélőre Nepálban
KATMANDU. Élve szabadítottak ki Katmanduban a romok alól egy tizenéves fiút a pusztító nepáli földrengés után öt nappal - közölte csütörtökön egy amerikai mentőcsapat.
A 15 éves fiú körül szombaton egy hétemeletes épület omlott össze. Az alélt állapotban lévő tinédzsert éljenző tömeg kísérte, amikor hordágyon elvitték. A mentést végző szakemberek egész éjjel a gyermek kiszabadításán fáradoztak.
A fiú nem volt nagyon mélyen a romok alatt, de beszorult az épület két összedőlt emelete közé - közölte Andrew Olvera, egy amerikai mentőcsapat vezetője. A fiút először az egészségügyi mentőfelszereléssel és infúzióval ellátott egység közelítette meg, amelynek tagja volt egy amerikai tűzoltósági orvos is. Felszereltek egy forgatható kamerát is, hogy kiderítsék, hogyan lehet a legkönnyebben megközelíteni a gyereket.
Miután kiszabadították, a mentősök azonnal infúzióra kötötték, és a biztonság kedvéért nyakrögzítőt is tettek rá. Döbbentnek és kábultnak tűnt, és az ötnapos sötétség után csak pislogni tudott az éles napsütésben.
A hatóságok már nem számítottak rá, hogy további túlélőkre bukkannak a szombati földrengés után, amely több mint 5500 halálos áldozatot követelt Nepálban, illetve a szomszédos Kínában és Indiában.

Forrás
hirado.hu, M1, origo.hu