2017. augusztus 12., 10:42

Összeütközött két vonat Egyiptomban, sok a halott

ALEXANDRIA. Összeütközött két személyszállító vonat az egyiptomi Alexandriában pénteken; az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a balesetben 49 ember meghalt, több mint 120 megsérült.
201708121041370.0000000000000000000000000000000001a_egypt-676x451.jpg

Egymásba rohant két vonat Egyiptomban. Az egyik szerelvény Kairóból, a másik Port Szaídból, az ország északkeleti részéből indult. Alexandriában ütköztek egymásba, a balesetet tovább súlyosbítja, hogy a vonatok ellenkező irányba tartottak - írja a BBC.

Korábban az állami televízió 18 halottról és 58 sebesültről adott hírt, míg rendőrségi és orvosi források 21 halottról és 55 sérültről tájékoztattak.

Már vizsgálják a tragédia körülméyeit

Az egyiptomi belügyminisztérium munkatársai és biztonsági vezetők vizsgálják a tragédia körülményeit. Sherif Ismail egyiptomi miniszterelnök már kapcsolatba lépett az egyiptomi közlekedésügyi miniszterrel – tudatta a Youm7 hírportál. Eközben az egyiptomi vasúti hatóság is bejelentette, hogy egy technikai bizottságot hoz létre az ütközés okának kivizsgálására.

Négy éve történt a legutóbbi tragédia

A legutóbbi egyiptomi vonattragédia 2013-ban történt, mikor egy vonat egy kisbusszal és több másik járművel ütközött össze Kairótól délre. A buszon egy esküvőből visszatérő család utazott, közülük többen életüket vesztették az ütközés során. A legkevesebb 22 halottat követelő baleset egy vasúti átjárónál történt, a szerencsétlenségben mintegy 15-en megsérültek.

A közlekedési hatóságokat már egy évvel korábban is éles bírálatok érték, miután egy vonat és egy iskolásokat szállító busz ütközésében 50 ember vesztette életét. Az áldozatok többsége gyermek volt. Az ország legsúlyosabb vonatbalesete 2002-ben történt, amikor egy zsúfolt személyszállító vonat hét kocsija kigyulladt, és legkevesebb 360 ember életét vesztette.

Megosztás