2012. december 18., 09:57

Összekeverték Obamát Bush elnökkel

TOKIÓ. Abe Sindzó, a japán Liberális Demokrata Párt vezetője kedden azzal keltett megrökönyödést, hogy összekeverte Obamát George W. Bush korábbi amerikai elnökkel.
A két szövetséges ország kapcsolatainak erősítéséről állapodott meg Abe Sindzó, a japán választásokon győztes Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője és Barack Obama amerikai elnök keddi telefonbeszélgetésük során.

Japán sajtójelentések szerint a miniszterelnöki szék várományosa arról is megegyezett Obamával, hogy jövő januárban találkoznak majd. Hivatalos közlemények szerint a két vezető elsősorban az amerikai-japán védelmi kapcsolatok fontosságáról és fejlesztéséről beszélt.

Abe pártja választási győzelme után már leszögezte, hogy legfőbb külpolitikai feladata a szerinte az utóbbi három évben meggyengült amerikai-japán szövetség megerősítése lesz, első hivatalos útja pedig az Egyesült Államokba fog vezetni.

Amerikai szakértők szerint Washington üdvözlendőnek tartja, hogy Abe Sindzó aktívabb biztonságpolitikát akar folytatni, és egy alkotmánymódosítással akár a kollektív önvédelmet is engedélyezné Japán számára. Ugyanakkor sokan arra is figyelmeztettek, hogy a választási kampányban nacionalista retorikát folytató LDP hatalomra jutása tovább ronthatja a szigetország viszonyát Kínával és Dél-Koreával, a feszültségek esetleges mélyülése pedig ellentétes az amerikai érdekekkel.

Abe kedden emellett azzal keltett megrökönyödést, hogy összekeverte Obamát George W. Bush korábbi amerikai elnökkel. A Keidanren japán ipari lobbicsoport vezetői előtt tartott előadásán ugyanis arról számolt be az LDP-vezért, hogy "Bush elnökkel" folytatott telefonbeszélgetést. Abe - akinek legutóbbi, 2006-2007-es miniszterelnöksége Bush elnöksége alá esett - ugyanakkor azonnal kijavította hibáját sajtójelentések szerint.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.