Õsi óriásvidra kövületeire bukkantak
A 6,2 millió éves őslény a valaha feljegyzett legtermetesebb vidrafajok közé tartozott. Ötven kilogrammos testsúlyával kétszer akkora volt, mint a dél-amerikai óriásvidra (Pteronura brasiliensis), és négyszeresen pipálta le az európai vidrát (Lutra lutra).
Maradványait még 2010-ben lelték fel, miután egy kínai-amerikai kutatócsapat szinte teljesen ép koponyára bukkant az ország délnyugati részén, egy kőfejtőben. A lelet összeillesztése viszont kihívásnak bizonyult. Mivel puha barnakőszénben maradt fenn, a lágy üledékek összetömörödése révén palacsinta formává lapult. CT-vizsgálattal azonban digitálisan rekonstruálni tudták.
2015-ben további leleteket találtak a bányában ugyanazon fajtól, többek között alsó állkapcsot, fogakat és számos végtagcsontot. A koponyavizsgálat feltárta, hogy míg az őslény feje leginkább vidráét idézett, fogai inkább a borzéira hajaztak. Innen kapta nevét is: Siamogale melilutra, ahol a meles a borz, míg a lutra a vidra latin megfelelője.
Az őslény egy kihalt, kelet-ázsiai csoporthoz tartozik, amely korán levált a vidrák fő családfájáról és külön csoportot képezett. Eleddig csak thaiföldi, megkövesedett fogak révén tudtak róla. Az új leletek azt is sugallják, hogy az egyik legidősebb és legprimitívebb vidracsaládhoz tartozik, amelynek története legalább 18 millió évre tekint vissza, az európai, borzszerű Paralutráig.
Egyelőre nem tudják, testmérete miért volt ilyen tekintélyes. A ragadozók általában azért nőnek nagyra, hogy a zsákmányt könnyebben elfoghassák. A vidra viszont inkább puhatestűekkel táplálkozott, erős állkapcsa és koponyája valószínűleg a keményebb héjak összezúzására fejlődött ki.
Feltételezhetően sekély tó vagy mocsár mellett élt meleg, párás környezetben. A régió nagy testű, szárazföldi emlőseivel ellentétben – amelyeknek északi irányú szétszóródását két széles folyó gátolta -, ezek a félig vízi életmódot folytató vidrák és rokonaik könnyedén terjeszkedtek: hasonló fajok, nagyjából ugyanilyen idős kövületeit 1400 kilométerre északkeletre is fellelték már.

