2018. augusztus 28., 08:40

Oroszország egy Szíria elleni amerikai támadás előkészületeire utaló jeleket lát

Az Egyesült Államok megerősíti földközi-tengeri katonai jelenlétét, ami a szíriai kormányerők elleni támadás előkészületeire utalhat - mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfőn Moszkvában.

Szíriai támadás
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR

A tábornok, akit orosz hírügynökségek idéztek, arra alapozta kijelentését, hogy a Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel felfegyverzett amerikai Ross romboló augusztus 25-én befutott a Földközi-tengerre.

A hajó 28 Tomahawkot visz fedélzetén, amelyek minden képesek szíriai célpontokat elérni.

Bassár el-Aszad szíriai elnök hét év polgárháborút követően orosz és iráni segítséggel nagyrészt vissza tudta foglalni országa területét. Megfigyelők szerint a damaszkuszi rezsim jelenleg a részben még szíriai lázadók által uralt északnyugati fekvésű Idlíb tartomány elleni offenzívára készül. Ellenzéki fegyveresek és szélsőségesek százezreit szállították ebbe a térségbe, miután más régiókban katonai vereséget szenvedtek el, s a kormányerőkkel kötött megállapodásoknak köszönhetően elvonulhattak.

Angela Merkel német kancellár és Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett a nap folyamán szíriai kérdésekről. Merkel szóvivője szerint a két vezető aggodalmát fejezte ki a közel-keleti államban zajló fejlemények, különösen pedig az idlíbi humanitárius helyzettel összefüggésben. Steffen Seibert elmondta: felszólították Oroszországot, hogy mérséklő módon járjon közbe a szíriai vezetésnél, elejét véve a feszültségek további elmélyülésének.

Április közepén az Egyesült Államok, Nagy-Britanniával és Franciaországgal közösen 105 manőverező robotrepülőgépet lőtt ki feltételezett szíriai vegyifegyver-gyárakra.

Időközben egyre kevésbé világos a szeptember 7-én megrendezésre kerülő Szíria-csúcs résztvevőinek listája. Eredetileg Törökország, Németország, Franciaország és Oroszország vezetőinek négyes találkozójáról volt szó, legfrissebb sajtójelentések viszont már arról szólnak, hogy Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök látogat Iránba, hogy a helyi vezetéssel tárgyaljon.

Fotó:  TASR

Az elhúzódó szíriai válság óriási károkat okozott az egykor virágzó ország gazdaságában is. Összesen mintegy 268 milliárd dolláros veszteség keletkezett csak az iparban. A mezőgazdaság és az olaj volt annak idején a gazdaság két tartópillére, és ezek szenvedték a legnagyobb károkat. Az olyan nagy olajkitermelő vidékeken mint Deir Ezzor vagy Homs, egyre kevesebb termelés folyt, és annak nagy része is a fekete piacra került. Sok olajkutat és -telepet teljesen leromboltak a bombázások.
Hasonlóan rossz a helyzet a korábban nagy jövedelmet produkáló pamutgyártásban is, a háború előtt 900 ezer tonnát termeltek, most mindössze 160 ezer tonnát.
Az ENSZ adatai szerint a lakosság 85 százaléka él a nemzetközi szegénységi küszöb alatt.
A szíriai harcok mértékéről képet ad az orosz katonai tárca jelentése, amely szerint az orosz harci gépek és “szárnyas rakéták” a terroristák 121 466 objektumát semmisítették meg, köztük 970 tábort, 20 513 megerősített állást, 9941 lőszer- és üzemanyagraktárt, 649 tankot, 731 gyalogsági harci járművet, és 8927 légvédelmi eszközökkel felszerelt gépkocsit.  Szíriában több mint 63 ezer orosz katona, köztük 26 ezer tiszt és 434 tábornok “szerzett harci tapasztalatot”, akik 86 ezer fegyverest semmisítettek meg.
Szíriai támadás
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.