Orbán Merkelnek - A szakadék széléről hoztuk vissza az országot
A magyar miniszterelnök kiemelte a német-magyar gazdasági együttműködés fontosságát. Orbán Viktor hangsúlyozta: a német befektetőket Magyarországon elismerés övezi. Ennek okaként a többi között azt említette: a németek mindig is súlyt helyeztek arra, hogy megadják a tiszteletet a magyar munkásoknak.
Orbán Viktor tájékoztatta a német kancellárt a magyarországi helyzetről. Elmondta, hogy egy évvel ezelőtt Magyarországot a pénzügyi összeomlás széléről kellett visszarántani. "Egy évvel ezelőtt megkezdtük az ország konszolidációját és átszervezését, és ennek eredményeként sikeresen tértünk vissza a pénzügyi piacokra" - mondta a miniszterelnök, hangoztatva, hogy Magyarországot immár nem a Nemzetközi Valutaalap, nem az Európai Unió, hanem a nemzetközi pénzpiac finanszírozza. A kormányfő szerint ez a legfontosabb értékítélet, ami egy gazdaságpolitikáról kiállítható.
Az ország előtt álló feladatokról szólva a miniszterelnök a legfontosabbnak a gazdasági fejlesztéshez szükséges források megteremtését, valamint azt nevezte, hogy végigvigyék Magyarország átszervezésének programját. A gazdaság külföldi megítélésével, illetve az adórendszerrel kapcsolatban a miniszterelnök hangoztatta: ha egy országban az adórendszer nincs rendben, akkor a gazdaság sincs. Az adórendszernek a magyar felfogás szerint alacsony adókulcsúnak, a lehető legkevésbé bürokratikusnak és a legkönnyebben megérhetőnek kell lennie. Utalt arra, hogy a magyar kormány az új adórendszertől átütő eredményeket vár. Úgy értékelte, hogy a gazdasági tények ma nagyon biztatóak Magyarországon.
A kétnapos hivatalos látogatáson Berlinben tartózkodó magyar kormányfő hangsúlyozta, Magyarország rendkívül fontosnak tekinti az európai vívmányok megőrzését, az uniós elnöki tevékenység sikeres befejezését, beleértve a gazdasági kormányzáshoz szükséges jogszabályok megalkotását, valamint a schengeni rendszer előrevitelét, és Horvátország európai uniós tagságának biztosítását.
Az MTI kérdésére válaszolva Merkel fontosnak nevezte a két ország együttműködését az unió előtt álló feladatok megvalósításában, és úgy értékelte, hogy a gazdasági együttműködéshez rendkívül kedvezőek a feltételek. Orbán Viktor ezen a téren a legfontosabbnak a hosszú távú kiszámíthatóságot nevezte, utalva a kölcsönös politikai szándék meglétére és a kiszámítható feltételrendszer szükségességére. A gazdálkodás feltételeit konszolidálni és stabilizálni kell - tette hozzá.
Egy, a médiatörvénnyel és az új alaptörvénnyel kapcsolatos külföldi bírálatokat firtató kérdésre válaszolva Orbán Viktor egyebek között kijelentette: az otthoni pártviták hasonló szereplőkkel megismétlődnek a nemzetközi közéletben is. Ez - mint fogalmazott - ma már az európai politika természetes része. A magyar kormányfő hangsúlyozta: "Németország részéről semmi olyan megnyilvánulást nem tapasztalt, ami beavatkozást jelentett volna". "Meg is lepődtem volna" - tette hozzá Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök csütörtök este a Deutsche Bank berlini székházában mintegy 300 meghívott vendég előtt tart előadást a magyar gazdaságról.