2014. április 8., 16:59

Orbán első útja Lengyelországba vezet

BUDAPEST. A lengyel sajtó kiemelt helyen és nagy terjedelemben foglalkozott a magyar választások eredményével. A köztévé híradója tudósítójának Orbán Viktor már hétfőn nyilatkozott, ebből kiderült, hogy a miniszterelnök első hivatalos útja Lengyelországba fog vezetni.
A Gazeta Wyborcza című liberális napilap az eredmények elemzésekor hangsúlyozta, hogy a Fidesz ugyan valamivel rosszabb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt, mégis elegendő szavazatot kapott a 44 százalékot meghaladó voksokkal ahhoz, hogy kétharmados többséget szerezzen az új parlamentben, amelynek létszámát majdnem a felére csökkentették.

A lap szerint a szélsőjobboldal Jobbik sikere sem kétséges, hiszen több mint 20 százalékukkal meghaladták az előző ciklusban elért eredményüket, és az elemzők szerint a közelgő európai parlamenti választások előtt ez példamutató lehet például a francia vagy a holland szélsőséges jobboldali-nacionalista pártoknak. Nem véletlen, hogy Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus vezetője szerint az eredmény, amit „a szégyentelenül neonáci párt, a Jobbik elért, figyelmeztető jel kell legyen egész Európa számára”. A baloldal és a liberálisok koalíciója – amelyet „rosszul szerveztek és a kampány során alig látható volt” – a második helyet szerezte meg a parlamentben.

A lap az amerikai Stratford Intézet elemzését idézi, amely szerint az újabb Orbán-kormány növelni fogja az állam befolyását a gazdaságra, nagy nyomást fog gyakorolni a bankokra és a szolgáltató cégekre, hogy meg tudja tartani a forint alacsony árfolyamát, növelhesse az exportot és a gazdasági növekedést elősegítse.

A Rzeczpospolita című jobboldali lengyel lapban Jaroslaw Gizinski terjedelmes elemzése jelent meg a magyar választások kapcsán Orbán Viktor a háború utáni Európa legnagyobb választási sikerének építészmérnöke címmel. Ebben a szerző kiemeli, hogy egyetlen párt sem ért el választásokon a háború utáni Európában ilyen magas eredményt egymás után két választáson. „Ennek dacára a konzervatívoknak pontosan elemezniük kell a győzelem körülményeit, elsősorban azért, mert a Fidesz szavazóinak 23 százalékát elvesztette. De azért is, mert az alkotmányozó többséget (amit még hivatalosan nem erősítettek meg) néhány speciális elemnek köszönheti – természetesen a legfontosabbon kívül, ami a baloldali ellenzék kétségbeejtő gyengesége volt” – írja Gizinski.

Először is kevesebben mentek az urnákhoz, mint négy éve, másodszor az új választási törvény előnyösebb feltételeket teremtett a győztesnek, végül először szavazhattak a határon túli diaszpóra képviselői, akik 95 százalékban a Fideszt támogatták. A régi választási törvény alapján lefolytatott szavazásnál a Fidesz nyerhetett volna ugyan, de esélye sem lett volna a kétharmados győzelemre – írja a jobboldali lap.

A magyar választások fontos kérdése a baloldal teljes szétzúzottsága – mi sem mutatja eme koalíció tiszavirág-életűségét jobban, mint hogy a szavazások eredményét a partnerek külön várták vasárnap este, külön élték át a keserű vereséget; és a Jobbik további erősödése. A baloldalnak szüksége lesz néhány hétre, hogy összeszedje magát és bemutassa az ellenzéki tevékenység tervét. Velük ellentétben a Jobbik rendkívül megerősödve került ki ebből a harcból, vezetőjük, Vona Gábor már be is jelentette, hogy 2018-ban pártja a kormányzásért is harcolhat. Orbán bagatellizálja ennek veszélyét, és arra hivatkozik, hogy a szélsőjobb egész Európában erősödött, és a gazdasági fejlődés idővel elveszi a Jobbik érveit. Ugyanakkor számítani lehet arra, hogy a Fidesz majd izolálni akarja a szélsőséges pártot, hogy elkerülje a radikális jobboldallal való barátkozás vádját.

A szociológusok még egy problémára hívták fel a figyelmet, amely az egész magyar politikai osztályt érinti: az új parlamentben csak 19 női képviselő lesz, ami azt jelenti, hogy Európa leginkább „macsó” országgyűlése lesz a magyar.

A TVN24 az EBESZ jelentését idézi: „A választás áttekinthető volt, de a Fidesz túlsúlya nem megalapozott.” A jelentés szerint a jól szervezett és átlátható választáson a Fidesz privilégiumokat kapott, például a média által nyújtott nem objektív képet.

A Newsweek Polska tudósításának címe: Orbán mindent visz, antiszemiták a parlamentben. Az eredmények ismertetésekor a hetilap kiemeli, hogy a nacionalista és antiszemita Jobbik szavazóinak tábora százezerrel növekedett a négy év előttihez képest.
Megosztás