2013. január 19., 18:40

Online diagnosztizálható az Alzheimer-kór

BRISBANE. Az ausztrál Queensland Agykutató Intézet és a Queensland Egyetem tudósai szerint hamarosan egy egyszerű online teszt segítségével az Alzheimer-kór már korai stádiumban is felismerhetővé válhat.
Lizzie Coulson professzor elmondása szerint a tudósoknak sikerült feltárni, hogy az Alzheimer-kór miként károsítja a kolinergikus bazális előagy navigációs központját. „Az Alzheimer-kór előrehaladtával a memóriáért és figyelemért is felelős kolinerg bazális előagy súlyosan károsodik” - nyilatkozta Coulson professzor. „Eddig azonban nem volt világos, hogy a károsodás következtében alakulnak-e ki a betegség korai kognitív tünetei, vagy sem.”

A tudósok az Alzheimer-kórhoz hasonló tünetekkel járó bazális előagy degenerációval küzdő rágcsálók kognitív tüneteit vizsgálták meg. „Meglepő módon, az egerek teljesen normálisan teljesítettek a kognitív teszteken” - mondta Coulson. „A viszonyításos vak tájékozódási feladatok során azonban teljesen összezavarodtak.” A professzor szerint ez azt bizonyítja, hogy a navigációs feladatok elvégzéséhez kolinergikus neuronok szükségesek, amelyek már az Alzheimer korai stádiumában is súlyosan károsodhatnak.

„Hasonló navigációs tesztekkel az orvosok már korai stádiumban felismerhetik az Alzheimer-kór tüneteit, a hagyományos MR-vizsgálathoz képest sokkal egyszerűbben és költséghatékonyabban” – tette hozzá Coulson. „Ezzel természetesen a betegek járnak a legjobban, hiszen a korai felismerés sokkal hatékonyabb kezelést eredményezhet.”

A szakértők szerint a korai diagnózis alapvető fontosságú, hiszen az Alzheimer-kór kezelési módszerei segíthetnek az egészséges kolinerg sejtek funkcióinak javításában. Coulson professzor cseh kutatókkal karöltve jelenleg is az általuk kifejlesztett emberi navigációs tesztek engedélyeztetésén dolgozik - írja a betegszoba.hu.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.