Olasz lavina - Újabb túlélőket találtak a romok között
További két emberről biztosan lehet tudni, hogy élnek, de még nem sikerült kiszabadítani őket az épület romjai alól. A mentőegységek megállás nélkül dolgoznak, hogy előkerítsék azt a húsz embert, akinek egyelőre nem sikerült a nyomára bukkanniuk.
Elsőként egy kisfiút és édesanyját emelték ki a szálloda hóval borított romjai közül. A tűzoltóság nem sokkal később Twitter-üzenetében közölte, hogy újabb három gyereket kimentettek a romok alól.
Az első hírek hat személyről szóltak, majd nyolc túlélőről, később a tűzoltóság és a belügyminisztérium a kezdeti adatot erősítette meg. A tévedést az okozta, hogy a túlélőket két csoportban találták meg, a már kiemelt édesanya és gyermeke külön voltak, és őket a sietségben kétszer számolták.
Az anya és kisfia a Rigopiano hotel konyhájában, egy födém alatt talált menedékre a szerda délutáni katasztrófa pillanataiban. Találtak maguknak élelmet, és tüzet is gyújtottak. Az első hírek szerint a mentőegységek tagjai a füst szagára figyeltek fel. Miután kiszabadították, kórházba szállították őket.
Két további túlélőt is találtak még csütörtök hajnalban, akik a lavina perceiben nem tartózkodtak a szálloda épületében.
Az olasz pénzügyőrség alpesi mentőegységét vezető Luca Gagliardi, aki embereivel sítalpon elsőként érkezett a helyszínre, és azóta szünet nélkül dolgozik a túlélők keresésén, úgy nyilatkozott, hogy az épületet még nem vizsgálták teljesen át, ezért nem adják fel a reményt, hogy további túlélőket találhatnak.
Több mint 130-an vesznek részt a mentésben, részben veszélyes körülmények között.
Az idővel versenyt futó mentőket az a remény motiválja leginkább, hogy még életben maradtakat találhatnak - hangsúlyozta Fabrizio Curcio, az olasz katasztrófavédelem vezetője.
Több mint száz mentő dolgozott éjszaka is
Több mint száz mentő dolgozott péntekre virradóra az 1200 méteres magasságban található Rigopiano hotelnél. Éjszaka reflektorfénynél keresték a túlélőket, annak ellenére, hogy akkor még semmi életjel nem érkezett a több méteres hóval beborított épületből.
A szállodát a kotrógépek még mindig nem tudják megközelíteni, mivel eddig csak egyetlen szűk utat bírtak "fúrni" a több méter magas hóban. A térségbe speciális mentőegységek és barlangászok érkeztek egész Olaszországból: a hotelhez legközelebbi településen állították fel a bázisukat, és azt tanulmányozzák, hogyan közelítsék meg a terepet, és miként jussanak be az erősen megrongálódott, betemetett épületbe.
Fabrizio Curcio, az olasz katasztrófavédelem vezetője elmondta, hogy az esetleges túlélők és áldozatok keresése nagyon nehéz, mivel a hatalmas mennyiségű hó és az ezzel együtt elsodort sziklák, fák és más törmelékek mintegy szétrobbantották és teljesen megtöltötték a hotel belsejét. Ezért rendkívüli műszaki beavatkozásra van szükség, nehogy a hó megmozdításával ezt a mentőegységeket is maga alá temesse az épület.
A tragédia pillanatában a szállodában több mint harminc személy tartózkodott, személyzet és vendégek, közöttük gyermekes családok is. A hotelt jól ismerő helybéliek abban reménykednek, hogy még lehetnek további túlélők, akik esetleg a szálloda alagsorában lévő termekbe menekültek.
A két túlélőt csütörtök reggel találták meg a helyszínre érkezett első mentőegységek, mindketten a hotelen kívül tartózkodtak a lavina pillanatában. Egyikük a szálloda egyik üzemeltetője volt, másik egy vendég, akinek felesége és gyermekei a hotelben maradtak. Utóbbi adta le szerda délután a vészjelzést, de az első mentőegység, sítalpon, csak másnap hajnalra tudta elérni a hotelt.
Francesco Peduto geológus a Huffington Post.it olasz hírportálnak hangsúlyozta, hogy a szállodát nem építették veszélyes zónában, de a rendkívüli időjárási körülmények, vagyis a hatalmas havazás és a földrengés miatt a szállodát evakuálni kellett volna. Sajtóértesülések szerint a szálloda vendégei készen álltak a távozásra, de a kotrógépekre vártak, hogy járműveikkel útra tudjanak kelni. Más szakértői vélemények szerint a szálloda lavinaveszélyes helyen épült.
Az abruzzói Pescara ügyészsége vizsgálatot indított a katasztrófa körülményeinek tisztázására és a felelősök azonosítására.
A Rigopiano hotel két kutyája életben maradt: péntek hajnalban a szállodától 11 kilométerre egy településen találtak rájuk.



