2014. július 17., 11:50

Obama: Oroszország nem tett lépéseket az ukrán válság enyhítésére

WASHINGTON. Moszkva nem tett lépéseket az ukrán válság enyhítésére, az Oroszország ellen újonnan elfogadott amerikai büntetőintézkedések pedig azt a célt szolgálják, hogy egyértelművé váljon, következményei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziójának - mondta az amerikai elnök.
Helyi idő szerint szerdán a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján Barack Obama emlékeztetett arra, hogy többször is nyomatékosította: Oroszországnak tettek, és nem csak szavak révén kell bizonyítania, hogy az Ukrajna keleti részén kialakult feszültség enyhítésén fáradozik. Véleménye szerint Moszkva ezt nem tette meg, sőt fokozta a válság súlyosbodását eredményező tevékenységét.

Az elnök kijelentette: az Egyesült Államok hangsúlyozta, hogy diplomáciai úton akarja rendezni a válságot. Oroszországnak pedig bizonyítania kell, elkötelezett aziránt, hogy véget érjen a feszültség. Amennyiben ezt nem teszi meg, Washington újabb szankciókat hoz.

A megfigyelők szerint az Oroszország ellen hozott eddigi legszigorúbb amerikai büntetőintézkedésekről szólva - amelyek érintik többek közt a Rosznyeft olajipari óriást, valamint a Gazprombankot - Obama azt mondta, Oroszország szembesül azzal, hogy diplomáciai elszigetelődése fokozódik, gazdasága pedig gyengül a válságban játszott szerepe miatt.

"Ezek a szankciók jelentősek, de ugyanakkor célzottak, és úgy határozták meg őket, hogy a lehető legnagyobb hatással legyenek Oroszországra, de csak korlátozott mértékben gyűrűzzenek át az amerikai cégekre vagy a szövetségeseink vállalataira" - fogalmazott.

Barack Obama az afganisztáni elnökválasztás kimenetelére, az iráni atomvitára és a gázai konfliktusra is kitért sajtótájékoztatóján.

Az elnök üdvözölte, hogy a két jelölt - Asraf Gáni és Abdulla Abdulla - elfogadta a John Kerry külügyminiszter által tett javaslatot a nézeteltérések rendezésére, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok felelősséggel viseltetik az országért. Afganisztánban csütörtökön kezdődik meg az elnökválasztás vitatott kimenetelű második fordulójában leadott több mint nyolcmillió leadott szavazat újraszámlálása.

Az iráni atomvitával kapcsolatban Obama azt mondta: John Kerry arról tájékoztatta őt, hogy a tárgyalásokon sikerült jelentős előrelépéseket elérni. Irán eleget tett vállalásainak az elmúlt fél évben, de még mindig vannak jelentős nézeteltérések, amelyeket át kell hidalni. Az elnök közölte: a kormány egyeztetni fog a kongresszussal arról, hogy eldöntse, Amerika folytatja-e a tárgyalásokat a Teherán vitatott atomprogramjáról szóló végleges megállapodás elérésére kiszabott július 20-i határidő után.

A gázai konfliktusról szólva úgy fogalmazott, Izraelnek joga van megvédeni magát a Hamász rakétatámadásaitól, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a konfliktusban ártatlanok halnak meg. "Sem az izraeli, sem a palesztin emberek nem akarnak így élni" - mondta, és hangsúlyozta, hogy mindkét oldalon meg kell védeni a civileket. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok szorosan együttműködik a térségbeli partnereivel abban, hogy enyhüljön a feszültség Hozzátette: támogatja Egyiptom törekvését a tűzszünet elérésére, és továbbra is diplomáciai megoldást szeretne látni.
Megosztás