Nyílt napot tartottak a kassai Márai Sándor Gimnáziumban
A kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola mellett több mint 20 éve működő KGSZT színjátszó csoport egy kis bemutatóval kedveskedett annak a harminc nyolcadikos és kilencedikes tanulónak, akik Kassa megye számos alapiskolájából érkeztek a gimnázium nyílt napjára. A vidékiekhez csatlakoztak még a helyi alapiskola kilencedikesei, akik ugyanebben az épületben maradva folytathatják gimnáziumi tanulmányaikat. A tanulók bejárták a különféle helyszíneket, hogy betekintést nyerjenek a gimnázium életébe.
Mondhatni, rázós és sokkoló kísérleteket végeztek a fizikai szaktanteremben, a kémiai laborból is érdekes és látványos kísérletek élményével távoztak, amelyeket az elsős gimnazisták mutattak be nekik. Honismereti és néprajzi vetélkedővel is készültek, emellett 45 perc alatt tánclépésben eljutottak a Bodrogközből Gömörig.
Minden évben csaknem 20 alapiskolából érkeznek diákok a nagy múltú alma materbe. A kassai Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium fő vonzáskörzete Kassa megye területe, de Besztercebánya megyéből is szép számmal érkeznek. A kassai gimnáziumról köztudott, hogy az oktatás színvonala főleg a természettudományok terén magas, városi és országos viszonylatban is az élmezőnybe tartozik.
Csurkó Éva, a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola igazgatója portálunknak nyilatkozva elmondta, az intézmény erősségét két szak jelenti. „Két párhuzamos osztály van általában a gimnáziumban, az egyik a természettudományi, a másik pedig a művészoktatás, művészeti tagozat. Mindkét tagozaton nagyon magas színvonalon folyik az oktatás, jelentősek az iskolán kívüli tevékenységekben és versenyekben elért eredményeink is” – magyarázta.
„Azt gondolom, hogy ez az erősségünk, nagyon jó helyen végzünk összehasolításban az összes többi gimnáziummal, a kassai szlovák gimnáziumokkal is. Hogy egy utolsó eredményüket említsem, például az utóbbi két évben a mi diákunk is tagja volt annak a hattagú csapatnak, akik a nemzetközi matematika olimpián képviselték Szlovákiát Hongkongban” – fűzte hozzá az igazgató.
A kilencedikesek közül sokan már tájékozódtak a kassai Márai Gimnázium felől. „Nekem az unokatestvérem beszélt róla még öt évvel ezelőtt, úgyhogy én úgy megszerettem, ide tervezek jönni” – mondta a vajáni iskola tanulója, Markó Boglárka.
A kassai Márai Gimnázium erőssége a természettudományokon kívül a művészeti képzés. Ez már számos diáknak adott kiváló alapokat ahhoz, hogy művészeti tanulmányaikat egyetemi szinten folytathassák.
„Óriási öröm számunkra, hogy mindenütt megállják a helyüket, úgy Magyarországon, Csehországban, külföldön, van, aki Hongkongig vagy Düsseldorfig eljutott, ott is nagy sikereket ért el művészként. Igazából azt gondololm, hogy ez minket igazol, azt igazolja, hogy erre a szakosításra igény és érdeklődés van” – mondta Csurkó Éva igazgató.
Pribék Gábor volt diákként találkozott a kilencedikesekkel. A művészeti tagozaton végzett és ösztöndíjasként eljutott Honkongba, Amszterdamba és Sanghajba. „Jó volt itt lenni. Számomra az a négy év, amíg ide jártam közéspiskolába, az inkább egy intenzív felkészülés volt az egyetemre, de egyébként abban abszolut jó volt, hogy több szabad teret adott ez a művészeti képzés arra, hogy az időmet és az energiáimat tudjam arra is fordítani, hogy azzal foglalkozzak kreatív szinten, ami érdekel” – fejtette ki Pribék Gábor.
Az országban a magyar iskolahálózaton belül a kassai gimnáziumban indult elsőként a művészeti tagozat immár 10 évvel ezelőtt, amelynek jubileumi fennállását a végzett és jelenlegi diákok, valamint tanáraik egy közös kiállítással ünnepelték a nyílt nap keretében.