2015. május 12., 20:14

Nyilatkozat az oktatási együttműködés érdekében

POZSONY. A felvidéki magyar szakmai és civil szervezetek, valamint a Magyar Közösség Pártja hivatalosan is közzétette A felvidéki magyarság megmaradása és fejlődése érdekében szükséges oktatási minimum című dokumentumot a Most-Híd aláírása nélkül. A nyilatkozathoz aláírói egyben arra is felhívják a figyelmet, hogy a dokumentumhoz bárki szabadon csatlakozhat.
Amint arról már korábban hírt adtunk, 2015. május 4-én a Magyar Közösség Pártja székházában találkoztak az oktatásban érintett civil és szakmai szervezetek (a Comenius Pedagógiai Intézet, a Csemadok, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége) képviselői, valamint az MKP és a Most-Híd politikusai.

A megbeszélés során mindenki kézhez kapott egy nyilatkozattervezetet, amely az elengedhetetlen közös fellépés okairól, tárgyáról és módjáról szólt, és amelyhez mindenki szabadon fűzhetett kommentárt és esetleges módosító javaslatokat, hogy mindenki számára egyértelművé tegyük és kinyilvánítsuk az egységes kiállás szándékát, mint ahogy 2013 augusztusában is sikerült közös nyilatkozatba foglalni a résztvevők elhatározását – áll A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke portálunkhoz eljuttatott nyilatkozatában.

A tanácskozás végén a dokumentumot hat jelen levő szervezet képviselője aláírta, míg a Most-Híd delegációja haladékot kért. Ezt a tárgyaló felek tudomásul vették és tiszteletben tartották, ezért a nyilatkozatot nem hozták nyilvánosságra. Mivel azonban az egy héttel későbbi megbeszélésen háromórás vita után a kompromisszumos javaslat azon bukott meg, hogy a vegyespárt képviselői számára elfogadhatatlannak bizonyult az iskoláinkat sújtó és közösségünket létében érintő kérdésekben a felek egységes állásfoglalása, valamint az oktatáspolitikai lépéseik egyeztetése, közreadják a dokumentumot. Egyben felhívják minden tettre kész szervezet és egyén figyelmét a nyilatkozat utolsó pontjára, amely értelmében bárki szabadon csatlakozhat a kezdeményezőkhöz.

Bízunk benne, hogy közösségünk tagjai megértik, közoktatásunk ügyeiben csak akkor lehetünk eredményesek, ha sikerül félretenni az önös politikai érdekeket és a szűklátókörűséget. Így tettek a dokumentum aláírói is: a Comenius Pedagógiai Intézet nevében Fodor Attila igazgató, a Csemadok nevében Bárdos Gyula elnök, a Magyar Közösség Pártja nevében A. Szabó László alelnök, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nevében Tokár Géza szóvivő, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nevében Jókai Tibor elnök, valamint a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége nevében Mézes Rudolf elnök – zárul A. Szabó László nyilatkozata.

A felvidéki magyarság megmaradása és fejlődése érdekében szükséges oktatási minimum című dokumentum itt érhető el.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.