Nyári református táborok

Milyen vagyok? Ez volt a témája a Fireszke egyik gyermektáborának Bátorkeszin, ahol közel ötven 6-13 éves gyermek táborozott.
"Nagyon örülünk annak, hogy Isten mindig küld gyermekeket családokból, gyülekezetekből, akiknek fontos, hogy ne csak egy élménygazdag hetet töltsenek el a hosszú nyári szünetből, hanem, hogy valóban Isten közelébe kerüljenek és tapasztalják a vele való életet" - mondta portálunknak Czinke Tímea református lelkész, a tábor szervezője.
A szervezők a gyerekeknek önmaguk megismerésén keresztül mutatták meg, hogyan tudnak közelebb kerülni az Istenhez. Volt szemfüles nap, kezes-lábas nap, ízes nap és szívnap. Ezen kívül sokat énekeltek és sportoltak a gyerekek.
Amíg a kisebbek Bátorkeszin önmagukkal ismerkedtek, a szomszédos Búcs településen a nemrég konfirmált simonyi fiatalok keresték a választ kamaszkori problémáik megoldására.
Simonyi község református lelkésze, Gál László elmondta, hogy a tábor alaptémája a tékozló fiú története volt, és a felvetődő kérdéseket minden napra szétbontva elemzték. Az előadásokon beszélgettek a konfliktusok megoldásáról a családban, barátok közt és egymás között.
"Jobban tudom kezelni a konfliktusokat, ezeket a többiekkel megbeszéljük, így reméljük, kevesebb probléma lesz közöttünk" - összegezte tapasztalatait Seszták Krisztina táborlakó.
A búcsi református táborban most még csak egy tucat simonyi és környékbeli fiatal vett részt, a szervezők viszont szeretnék, ha ez a szám jövőre megduplázódna és még több fiatalnak tudnák megmutatni, hogyan tudják Isten végtelen szeretetével megoldani akár a hétköznapi problémákat is.