Nógrádi: Magyarországnak és Európának Merkel győzelme az érdeke

Magyarországnak egy stabil Németország az érdeke; "Merkellel ugyan vannak vitáink, ám ki tudunk jönni vele". Martin Schulz a szociáldemokraták jelöltje viszont egy teljesen új politikát szeretne, ami ütközik a magyar érdekekkel, sőt szemben áll az amerikai elnök, Donald Trump politikájával is - közölte. Mivel Németország nincs egy súlycsoportban a globális hatalomként működő Egyesült Államokkal, Európa szembe kerülne Amerikával is. Merkel washingtoni útja nem volt sikeres és Martin Schulz „ellenségként” tekint az amerikai elnökre. Azaz a német választásoknak nagyon komoly külső kicsengése van - tette hozzá.
A hétvégi Saar-vidéki tartományi választásokat elemezve, ahol a CDU győzelmet aratott a szociáldemokratákkal szemben, Nógrádi György úgy vélekedett, hogy a tavalyi öt elbukott tartományi választás után Merkel egy kicsit megnyugodhat. Így készülhet a következő két, schleswig-holsteini és észak-rajna-vesztfáliai voksolásra - mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a szociáldemokrata Martin Schulz első színrelépése nem hozta meg az eredményt.
A Saar-vidék azt jelentette, hogy Angela Merkel egyet lépett előre, de ez egy olyan stratégiai győzelmet nem jelentett, ami után kimondható lenne, hogy a szeptemberi választás eldőlt. A választás aznap fog eldőlni és sok a kérdőjel. “Most egy sok ismeretlenes egyenlettel állunk szemben, ahol mindenki felkészül a nagy dologra, hiszen szeptembertől négy évig újabb kormány jön” - vélekedett Nógrádi György, aki arról is beszélt, hogy Németországban rendkívül komoly gazdasági problémák vannak, istenien megy a német gazdaság, de nem a lakosság szintjén.