2018. március 6., 12:10

Nógrádi: ingatag az új Merkel-kormány

BUDAPEST, BERLIN. A német szociáldemokrata párttagság kétharmados támogató szavazásával több mint öt hónap után megszűnt a bizonytalanság és elhárultak az akadályok az elől, hogy Angela Merkel vezetésével megalakuljon 2005 óta a harmadik nagykoalíció. Mire lesz akarata és ereje az időközben igencsak megváltozott feltételek között kormányzati szerepre kerülő kancellárnak és a koalíciót alkotó pártoknak?

Ha a szociáldemokraták nem szavaznak többségben igent, akkor nincs Merkel-kormány és több hónapig tart a választási harc, valamint új választást is írnak ki – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-en. 66 százalékkal győztek az igenek, bár a felmérések 52-48-at mutatottak – húzta alá a szakember.

A párt tavaly történelmi mélyponton volt, és hetente változik, ki a második párt Németországban – tette hozzá, kiemelve, hogy a koalíciós megállapodás szerint 2 év után megtárgyalják majd, maradnak-e a koalícióban.

Nógrádi György kiemelte: Merkel 12 évéből 10 év sikertörténet volt, a fennmaradó két évben megpróbált váltani, ám nem ment.

A kancellár fő ellenfele Seehofer belügyminiszter, akivel alapvetően más a nézetrendszere – hangsúlyozta Nógrádi György, aláhúzva, hogy a szocdemeknek most meg kell jelölni hat minisztert, kérdés, kik lesznek azok.

Ha a kancellár át akadja adni a székét két év múlva, már most fel kellene készíteni utódját, ám ennek még jeleit sem látjuk, sőt, aki eddig szóba jöhetett volna, azt eltávolították – húzta alá Nógrádi György.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.