2018. január 20., 16:47

Nincsenek válaszok az egy éve történt veronai tragédiára

BUDAPEST. Március 21-én befejeződik a napra pontosan egy évvel ezelőtt történt veronai busztragédia miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított nyomozás, de az ügyészség még meghosszabbíthatja az eljárást - írta a Magyar Nemzet szombaton az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott információk alapján.
201801200900390.00000000000000000000000000000000000000000000000000000000001a_verona.jpg

A Szinyei Merse Pál Gimnázium 17 diákjának és tanárának halálával járó olaszországi baleset ügyében párhuzamosan indult nyomozás Olaszországban és Magyarországon, az NNI január 22-én halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az olasz rendőrség tavaly március 31-én vádemelési javaslattal zárta le saját nyomozását, a Hír TV-vel az olasz ügyészség azt közölte: két hónapon belül vádat emelnek az ügyben - írta a lap.

A franciaországi síelésből hazatérő diákokat, tanárokat és hozzátartozókat szállító busz 2017. január 20-án, nem sokkal éjfél után az észak-olaszországi sztrádán letért az útról, majd szemből, fékezés nélkül egy felüljáró tartópillérének rohant. Az ütközés után a jármű kigyulladt, akik benne rekedtek, halálra égtek vagy súlyos égési sérüléseket szenvedtek, amelyekbe többen a kórházban haltak bele.

A baleset kapcsán már számos olyan információ látott napvilágot, amelyek felvetik a busztársaság felelősségét - írta a Magyar Nemzet, emlékeztetve például arra: a kiszivárgott jegyzőkönyv szerint a Setra típusú buszba engedély nélkül építettek be öt pótszéket, valamint - szintén engedély nélkül - pót-üzemanyagtartályokat.

Szakértők szerint az egyik, a busz közepén elhelyezett 370 literes póttartály az ütközés során megsérült és berobbant, halálos tűzcsapdává változtatva a járművet.

Misével emlékeztek meg az olasz hatóságok a veronai magyar buszbaleset évfordulójáról

A veronai Sant'Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői szombaton a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről.

Az első évforduló alkalmából bemutatott misén a baleset által érintett olasz hatóságok képviselői vettek részt: a szerencsétlenség helyszínére elsőként érkezett autópálya-rendőrség képviseletében Girolamo Lacquaniti parancsnok, valamint a városi önkormányzat, idegenrendészet, tűzoltóság, a Vöröskereszt, a helyi egészségügyi hatóságok. A misén jelen voltak a Veronában és környékén élő magyarok, akik többek között tolmácsként segítettek a baleset utáni órákban és napokban.

A veronai városközpontban található Sant'Anastasia templom plébánosa, Silvano Mantovani beszédében kijelentette, Verona soha nem felejti a magyar áldozatokat és családjaikat, akikhez mindig is közel fog állni.

Az emlékezésen a milánói főkonzulátus munkatársai is részt vettek. Csiszár Jenő főkonzul olasz nyelvű beszédében hangsúlyozta, hogy a veronai buszbaleset ártatlan áldozatait az egész magyar nemzet mélyen gyászolja. A főkonzul köszönetét fejezte ki Verona hatóságainak és az olasz népnek a magyarok iránt tanúsított segítőkészségért és barátságért. Hozzátette, a gyermekeiket és szeretteiket elveszítő szülők fájdalmára a halottak méltó megemlékezésével lehet válaszolni.

A L'Arena veronai napilap szombaton az egy évvel ezelőtti balesetre emlékezve úgy írt, hogy "a tragédia mélyen egymáshoz kötötte Verona és Budapest városát".

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.