2018. július 1., 08:38

Nicaraguában rálőttek egy kormányellenes tüntetési menetre

Egy ember meghalt, kilenc megsebesült, amikor a nicaraguai fővárosban, Managuában rálőttek egy kormányellenes tüntetési menetre - írta szombaton a Prensa című lap.

nicaragua-tuntetesek-temetes.jpg
Fotó: AFP

Az újság szerint a tiltakozók a fővárosi egyetem épülete felé tartottak, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak. A sebesültek között van egy gyerek is, aki a fejlövést kapott.

Nicaraguában április közepén kezdődtek tiltakozások a kormányzat adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei ellen, ám a tüntetők most már Daniel Ortega elnök távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint ugyanis az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja. Ortega ugyan bejelentette a kilátásba helyezett reformok leállítását, a lépés nem vezetett a helyzet normalizálódásához.

A katolikus egyház által kezdeményezett, a hatóságok és az ellenzék közötti, nemzeti párbeszéd két alkalommal is félbeszakadt és eddig nem sok eredményt ért el.  Jogvédők adatai szerint a megmozdulásokban több mint kétszázan meghaltak, több mint ezerháromszázan megsebesültek. Az ellenzék és a tiltakozók az erőszak elkövetésével a hatóságokat, illetve híveiket vádolják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.