Netanjahu köszönetet mondott a cseheknek
PRÁGA. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerdán Prágában személyesen köszönte meg Petr Neèas cseh miniszterelnöknek, hogy Csehország a múlt héten az ENSZ-ben nem szavazta meg a Palesztina státusát magasabb szintre emelő határozatot.
"Látogatásom célja, hogy Izrael népe nevében köszönetet mondjak önöknek azért, hogy nem szavazták meg az ENSZ egyoldalú (közgyűlési) határozatát" - jelentette ki Netanjahu sajtóértekezleten azt követően, hogy megbeszélést folytatott vendéglátójával. "Köszönöm, hogy az igazság és a béke oldalára álltak" - mondta Netanjahu.
Leszögezte, hogy Izrael az ENSZ-határozatot egyoldalú lépésnek tekinti. Szerinte az ENSZ úgy ismerte el Palesztinát, emelte státusát a nem tag megfigyelő állam szintjére, hogy fel sem szólította a palesztinokat Izrael elismerésére. Hangsúlyozta: Izrael nem adhatja fel elemi biztonsági érdekeit azért, hogy a világ tapsoljon neki. Izrael célja, hogy a közel-keleti helyzet tartós megoldásáról kétoldalú tárgyalásokon a palesztinokkal egyezzen meg. "Izrael számára ezért ez a határozat elfogadhatatlan" - húzta alá az izraeli kormányfő, aki Berlinbe tartva állt meg rövid villámlátogatásra Prágában.
A történelem is megmutatta - fejtette ki Netanjahu -, hogy ami helyes, az nem mindig népszerű. Példaként a második világháború előtti müncheni szerződést említette, amelyben a korabeli Csehszlovákia átengedte az ország németek által lakott részeit Németországnak. "Mindenki azt gondolta, hogy ezzel megmentették a békét Európának, holott csak a második világháborúhoz vezető utat kövezték ki" - fogalmazott az izraeli kormányfő.
Neèas újságírók előtt megismételte a hivatalos cseh álláspontot, miszerint az ENSZ közgyűlési határozata egyoldalú lépés volt, amely nem segíti, hanem akadályozza közel-keleti békefolyamatot. Prága úgy véli, hogy a megoldást - az izraeli és a palesztin állam békés egymás mellett létezését - csak az érintettek közvetlen tárgyalása útján lehet elérni.
"Felhívjuk az érintett feleket a párbeszéd folytatására" - mondta a cseh miniszterelnök, aki Izraelt Csehország "stratégiai partnerének" nevezte. A legutóbbi közel-keleti események kapcsán hangsúlyozta, hogy Prága elismeri Izrael állam jogát az önvédelemre.
A Palesztina státusát magasabb szintre emelő határozatra az ENSZ-ben mindössze nyolc állam szavazott nemmel, köztük Csehország. Magyarország a szavazásnál tartózkodó államok között volt.

Forrás
MTI