Népirtásnak minősítették az Iszlám Állam rémtetteit

Az EP-képviselők nagy többsége által elfogadott határozat azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget az életveszélyben lévők védelme érdekében.
A törvényhozók határozottan elítélték a főként Irakban és Szíriában tevékenykedő terrormilíciát, a keresztények, jazidik, türkmének, síiták és más kisebbségek ellen elkövetett súlyos bűntetteket. Ezen jogsértések háborús és emberiesség elleni bűncselekményeknek, népirtásnak számítanak - olvasható az elfogadott szövegben.
A dokumentum olyan törvények elfogadására szólítja fel az Európai Unió tagországait, amelyek megakadályozzák, hogy állampolgáraik csatlakozzanak az IÁ-hoz, és amelyek értelmében mihamarabb bíróság elé állítják azokat, akik ezt mégis megteszik.
A szavazást követően a határozat egyik kezdeményezője, Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő hangsúlyozta, a dokumentum "elfogadása fontos állomás a terroristák elleni küzdelemben, amelyet nagyon hamar helyszíni cselekvésnek is követnie kell az üldözött közösségek megtartása érdekében".
A politikus elmondta: a fenyegetett közösségek legfőbb érdeke, hogy szülőföldjükön vagy a térségben éljenek és boldoguljanak, Európának ezért sokkal többet kell tennie a helyben maradás elősegítésére és az elvándorlás csökkentésére, mivel ez az őshonos kisebbségek érdeke is. "Ha megkésve is, de a jelek szerint mára Európa is kezdi felismerni a helyszíni segítségnyújtás mindent megelőző fontosságát" - tette hozzá a képviselő.
A francia légierő megsemmisítette a dzsihadisták egyik kiképzőközpontját Szíriában
A francia légierő a nemzetközi koalíció repülőgépeivel közösen megsemmisítette az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik kiképzőközpontját Szíriában - jelentette be csütörtökön a francia védelmi minisztérium.
A hadművelet hétfőn történt, hatvan kilométerre észak-keletre Aleppótól, Manbidzs város környékén. A bombázásban egy "fontos létesítmény semmisült meg, amely az Iszlám Állam kiképzőközpontjaként és fegyverraktáraként szolgált" - írta a francia tárca. A közlemény szerint a műveletben mintegy húsz repülő vett rész, köztük két francia Rafale bombázó, amelyek SCALP típusú rakétákat lőttek ki. A légicsapás során az egyik SCALP rakéta egy technikai probléma miatt működésképtelenné vált, levált és a földnek csapódott - olvasható a kommünikében, amely azt nem említette meg, hogy hány áldozata és sérültje volt a légicsapásnak.
A nemzetközi koalícióban résztvevő mintegy húsz ország szerdán ígéretet tett arra, hogy fokozni fogja a dzsihadista szervezet elleni harcot Irakban és Szíriában. Az elmúlt egy évben Washington szerint közel 10 ezer légicsapást hajtottak végre a két országban.
A koszovói külügyminiszter azt állítja, korábban megfenyegette az IÁ
Szenzációként csapott le a balkáni térség sajtója csütörtökön Hashim Thaci koszovói külügyminiszter állítására, miszerint miniszterelnöksége idején az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi halálosan megfenyegette őt és a családját.
Több térségbeli újság idéz abból az interjúból, amelyet Hashim Thaci adott az AFP francia hírügynökségnek a 2014 végén történt állítólagos esetről. Az IÁ vezetője megfenyegette, amiért ellenezte a terrorszervezet tevékenységét. A beszámoló szerint a politikus levelet kapott al-Bagdaditól, amelyben az IÁ vezetője azt kérte tőle, hogy Koszovó szakítson meg minden szövetséget a nyugati országokkal, ellenkező esetben "hatalmas bosszúra" számíthat.
Thaci azt mondta: akkor sem és azóta sem ijedt meg a fenyegetésektől, és nem adja fel az iszlám fundamentalizmus elleni küzdelmet. Az interjúban kiemelte, hogy Slobodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnök is megfenyegette őt, de ahogy a Milosevic elleni csatát megnyerte, úgy az IÁ elleni csatát is meg fogja nyerni.
Thaci a kilencvenes évek elejétől a gerillaakcióiról elhíresült Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vezetője volt, az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején is az UCK élén harcolt a szerb biztonsági erők ellen. Miután Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, ő lett a balkáni állam első miniszterelnöke.
Isa Mustafa koszovói kormányfő néhány napja bejelentette, hogy csökkent azoknak a koszovóiaknak a száma, akik a szíriai és az iraki harcokban vesznek részt. Korábban körülbelül 300 olyan koszovói állampolgárról tudtak, akik katonai vagy félkatonai szervezetek oldalán harcoltak, és ez a szám most már 70 alá esett - magyarázta egy Délkelet-Európa biztonságáról szóló nemzetközi konferencián a koszovói miniszterelnök, majd kiemelte, hogy ez az ország terrorizmus elleni harc terén tett lépéseinek köszönhető.
A pristinai belügyminisztérium adatai szerint a harctereken mintegy 50 koszovói vesztette életét, 120-an pedig már hazatértek. A koszovói parlament tavaly fogadta el a külföldi fegyveres konfliktusokban való részvételt tiltó törvényt, amely büntethetővé teszi a szíriai és iraki harcokban való részvételt. Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának több mint 95 százaléka iszlám vallású, szélsőségek azonban csak kis számban vannak jelen.
