2017. január 12., 13:51

Nemzetközi fotópályázat képeiből nyílt kiállítás Párkányban

Párkány. Hat felvidéki fotós szerepelt sikeresen azon a nemzetközi fotópályázaton, amelyet 16. alkalommal hirdetett meg a Magyar Fotóművészek Világszövetsége. A legjobb pályamunkákat Szlovákiában is bemutatják. Párkányban a Barta Gyula Galériában február 6-ig tekinthető meg a vándorkiállítás.
201701121346520.0000000000000001a_FOTO_kiallitas_parkany10.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Több országból több mint 800 kép érkezett a pályázatra, és a zsűri abból választja ki azt a képanyagot, amit elfogadhatónak tart, s ez mintegy 150 képet jelent. "Párkányban 45 kép van kiállítva, mind a három meghirdetett kategórián belül. Az egyik kategória kötetlen volt, ide érkezhettek fekete-fehér vagy színes képek is, a második a tavalyi Széchenyi István emlékév volt, a harmadik meghirdetett kategória témája pedig a népi építészet volt" - mondta a komáromi Helios Fotoklub elnöke, Nagy Tivadar.

A fotópályázat legsikeresebb felvidéki fotósa az érsekújvári Toldi Zorán, aki több pályaművel is nevezett, és egy Erdélyben készült portréjával nyerte el leginkább a szakmai zsűri tetszését. "A kép címe azért Sandokan, mert igazából ez a csúfondáros neve, Erdélyben a csúfnevet csúfondáros névként mondják, és őt a környezete így ismeri".

Toldi Zorán portréja több helyen megmérettetett, a romániai fotószövetség pályázatán aranyérmet kapott, de Belgiumban is aranyéremmel díjazták a képet egy nemzetközi fotópályázaton.

Toldi Zorán nem tagadja, őt egyértelműen az emberábrázolás érdekeli, tehát a hagyományos, régies dolgok, a lényeg az, hogy a képen legyen ember. "Sokan úgy gondolják, hogy csak akkor jó egy kép, ha díjazott, ez azonban nem teljesen így van, ugyanis nagyon sokat számít, ha egy kép a mai digitális világban papírra készül. Tehát  vagy nyomtatásban megjelent, vagy előhívott képről van szó, nagyobb értéke van annak, ha az emberek meg tudják nézni falon, kiállított képként" - mondta a fotós.

Toldi Zorán mellett Virágh Mária, Mészáros Lajos, Holop Ferenc, Prezmeczky Péter és Bátky Tamás egy-egy fotója is megtalálható a vándorkiállításon, mely február 6-ig látható a párkányi Barta Gyula Galériában.

201701121346520.0000000000000001a_FOTO_kiallitas_parkany10.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás