2019. július 23., 16:46

Nem választotta újra miniszterelnökké Pedro Sánchezt a spanyol alsóház

Nem kapta meg az újraválasztásához szükséges támogatást a spanyol parlament alsóházában Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára a szavazás első fordulójában kedden.

Pedro Sánchez
Fotó: TASR/AP

A jelöltnek a 350 fős alsóház abszolút többségére, 176 képviselő támogató szavazatára lett volna szüksége, hogy most kormányfő lehessen.

Pedro Sánchezt saját pártjának 123, valamint a Kantábriai Regonális Pártnak (PRC) egy képviselője támogatta igen szavazattal.

Ellene 170-en voksoltak, mások mellett a két legnagyobb ellenzéki erő, a konzervatív Néppárt (PP), a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt tagjai.

A voksolásnál 52-en tartózkodtak, köztük az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali pártszövetség képviselői, hangsúlyozva, hogy ez egy gesztus az eddig eredménytelen kormányalakítási tárgyalások megkönnyítése érdekében.

Utóbbi parlamenti erő ugyanis támogatását egy közös kormánykoalíció létrehozásához köti, míg a szocialisták külső támogatóként kérik az együttműködésüket.

Pablo Iglesias, a pártszövetség vezetője a szavazást megelőző kétnapos parlamenti vita során bírálta a PSOE-t, amiért nem törekszik megegyezésre a kormányalakítás érdekében. „Ha a szavazók azt akarták volna, hogy az ön pártja egyedül kormányozzon, akkor abszolút többséget adtak volna neki” - jelentette ki az április választásra utalva, hozzátéve, hogy nem érik be „csupán dísznek” számító kormányzati pozícióval sem.

A miniszterelnök-választás második fordulóját csütörtökön tartják,

ekkor már a voksolásban résztvevők egyszerű többségének támogatása elegendő a győzelemhez. Pedro Sánchez azonban egyelőre nem rendelkezik ezekkel a szavazatokkal.

A PSOE és az Unidas Podemos megállapodásához köti jelenlegi álláspontjának megváltoztatását több párt is. Ebben az esetben ugyanis igen szavazat lehet a Baszk Nacionalista Párt (PNV) képviselőcsoportjának tartózkodó voksaiból. A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) szeparatista párt elutasítását válthatja tartózkodásra. Mindez Sánchez számára pedig miniszterelnöki posztot eredményezhet.

Mi sem veszítettük el a reményt, hogy lesz megegyezés

- jelentette ki a jelenlegi ügyvezető szocialista kormányfő a vita során, hangsúlyozva, hogy a tét most a stabilitás vagy újabb parlamenti választások megrendezése.

Ha Pedro Sánchez elbukik a csütörtöki szavazáson, és más jelölt sem próbálja elnyerni utána a kormányfői posztot, akkor idén ősszel hívhatják újból a szavazóurnákhoz a választókat. Négy év alatt ez lenne a negyedik parlamenti választás lenne a dél-európai országban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.