2014. július 28., 15:25

Nem jutnak el a maláj utasszállító roncsaihoz a szakértők

KIJEV. Biztonsági okok miatt nem tudott eljutni a maláj utasszállító repülőgép katasztrófájának a helyszínére az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szakértői csoportja, de a holland és ausztrál rendőrökből, illetve törvényszéki szakértőkből álló küldöttség sem.
A holland belbiztonsági és igazságügyi minisztérium - Kijevben is ismertetett - közleményében azt írta, hogy Sahtarszk városánál - ahol ágyúdörejeket halottak, és azt tapasztalták, hogy a lakosság autókon menekül a városból - az EBESZ-konvoj módosította az útvonalát. Torez közelébe érve arra a következtetésre jutottak, hogy nem biztonságos a továbbhaladásuk, ezért visszafordultak - mondta el a csoport egyik tagja.

Az egyik donyecki szakadár vezető hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a "népköztársaság" kész biztosítani minden feltételt a szakértők munkájához. Kijevet vádolta meg azzal, hogy "bizonyítékokat akar eltűntetni, és ezért akadályozza" a katasztrófa helyszínének megközelítését.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője hétfőn közölte kijevi sajtótájékoztatóján, hogy Donyeck megye keleti részén az ukrán katonák behatoltak Sahtarszk, Torez és Lutihine településekre, valamint elfoglalták Debalcevét. Leszögezte ugyanakkor, hogy a fegyveres erők tartják magukat az államfő utasításához, így a maláj gép lezuhanásának helyszíne körüli negyven kilométeres körzetben nem folynak harci cselekmények. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az EBESZ szakértői már előző nap sem tudtak eljutni a katasztrófa helyszínére, állítása szerint a szeparatisták miatt.

Rakétarepeszek miatti erős nyomáscsökkenés okozta a katasztrófát

A fekete dobozok adataiból arra lehet következtetni, hogy egy felrobbant rakéta repeszei által okozott erős nyomáscsökkenés miatt zuhant le a maláj utasszállító Kelet-Ukrajnában - közölte hétfőn az Andrij Liszenko az adatrögzítő berendezéseket vizsgáló szakértőkre hivatkozva.

A jelentés szerint számos rakétarepesz találta el a Boeing 777-est, és a nyomáscsökkenés "robbanásszerű", vagyis hirtelen volt. A szakértők megállapítása alátámasztja azt a feltételezést, hogy légvédelmi rakétával lőtték le a maláj gépet.

A járat július 17-én a kelet-ukrajnai Donyeck megyében zuhant le olyan területen, amelyet oroszbarát szakadárok tartanak ellenőrzésük alatt. Kijev szerint a szakadárok lőtték le az utasszállítót egy Buk (NATO-kódnevén SA-11) típusú föld-levegő rakétarendszerrel.

Az utóbbi napokban több olyan fotót, műholdas felvételt és szakadárok lehallgatott telefonbeszélgetéseit hozták ukrán kormányzati szervek nyilvánosságra, amelyek Kijev szerint bizonyítják, hogy a szakadárok rendelkeznek ilyen típusú rakétarendszerrel, és ők felelősek a 298 ember halálát okozó légi katasztrófáért.

Az amerikai hírszerzés előzetes értékelésében szintén arra jutott, hogy kelet-ukrajnai szakadárok által kilőtt rakéta találta el a maláj utasszállítót. Ukrán és amerikai feltételezések szerint a szakadárok tévedésből lőhették le a járatot, mert azt hitték, hogy az egy ukrán katonai gép.

A maláj légitársaság Boeing-777-es utasszállító repülőgépe július 17-én zuhant le oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló területen Donyeck megyében, a Toreztől nem messze fekvő Hrabove település közelében. A fedélzetén tartózkodó 298 személyből senki sem élte túl a katasztrófát.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.