2015. január 30., 15:37

Nem hajthatnak be a kamionok Magyarországról Szlovákiába

TATABÁNYA. A szlovák hatóságok a havazás miatt nem engedélyezik a 7,5 tonna össztömegnél nagyobb járművek behajtását Szlovákiába - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy a korlátozás a Rajka és Salgótarján közötti határátkelőhelyeket érinti.

Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a korlátozás miatt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a rendőrség pihenőhelyekre tereli kamionokat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a megyében az M1-es autópályán és a főutakon erős havazás nehezíti a közlekedést. Az M1-es autópálya Győr megyei szakaszán - Bőny és Hegyeshalom között - lelassult a forgalom, a haladás a külső sávra korlátozódik.

Az OKF azt közölte, hogy az időjárási körülményekre tekintettel, a szlovák hatóságok péntek kora délutántól tiltották meg a teherautók forgalmát a Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom, a Pest és a Nógrád megyét érintő határátkelőhelyeken.

Nem közlekedhetnek a teherautók a 8-as, a 82-es és a 83-as úton Veszprém megyében

Nem közlekedhetnek a tehergépjárművek a 8-as, a 82-es és a 83-as út egy-egy szakaszán Veszprém megyében az intenzív havazás miatt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője szóvivője az MTI-t pénteken délután.

Csépányi-Barczi Petra tájékoztatása szerint a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek kora délutántól kezdve nem közlekedhetnek Veszprém megyében a 83-as számú úton Városlőd és Pápa között, a 82-es úton, valamint a 8-as számú főúton Ajka-Bakonygyepes és Veszprém között az erős hóesés miatt. A nap folyamán további havazás várható, ezért indulás előtt célszerű tájékozódni a katasztrófavédelem vagy az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján - tette hozzá.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.