2016. január 19., 16:37

Nem apad a migránshullám a nyugat-balkáni útvonalon

ZÁGRÁB, LJUBLJANA. Nem apad a migránshullám a nyugat-balkáni útvonalon, az új évben naponta átlagban 2100 migráns lépte át a horvát-szlovén, előtte pedig a szerb-horvát határt - derül ki a két ország belügyminisztériumának honlapján közölt adatokból. Ivica Dacic szerb külügyminiszter pedig kijelentette, hogy Szerbia nem engedi meg, hogy migránsokat küldjenek vissza a területére.

A zágrábi belügyminisztérium adatai szerint a magyar-szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban közel 600 ezer illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba.   

Miro Cerar szlovén miniszterelnök ezért levélben fordult az Európai Unió (EU) tagországainak vezetőihez, hogy találjanak közös megoldást a migránsválság kezelésére, és - mint fogalmazott - nem csak verbális megoldást, mert milliók várnak, hogy elindulhassanak Európába. Cerar úgy véli: nemcsak szíriai menekültekre kell számítani tavaszra, hanem gazdasági migránsokra is Afganisztánból, Irakból és Észak-Afrikából.   

A kormányfő újságíróknak nyilatkozva hétfőn azt mondta: az EU külső határait kell ellenőrizni, a görög-török, valamint a görög-macedón határt. "Ezért azt kértem a tagállamoktól, hogy segítsük ebben a macedón kormányt" - húzta alá.   

Amennyiben Németország és Ausztria szigorít a migránsok fogadásán, a szlovén kormány Horvátországgal közös határán azonnal ugyanolyan intézkedéseket vezet be, mint nyugati szomszédai - jelentette ki a továbbiakban Cerar, majd hozzáfűzte: "ugyanakkor ez negatív dominóhatást válthat ki, ami veszélyezteti a Balkán biztonságát, amely még mindig nagyon törékeny".   

A kormányfő szerint közös európai erőfeszítések szükségesek, és a migránsokat a macedón-görög határon kell feltartóztatni.   

Szlovéniában - a legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 418 615 illegális bevándorlót regisztráltak. A horvát-szlovén határt szombaton 2556, vasárnap 1708, hétfőn 1783 migráns lépte át.

Szerbia nem engedi meg, hogy migránsokat küldjenek vissza a területére

Szerbia nem engedi meg, hogy migránsokat küldjenek vissza a területére, és válaszlépéseket fog tenni, amennyiben a környező országok egyoldalú intézkedéseket tennének - jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter kedden Belgrádban.

A tárcavezető kifejtette, hogy amennyiben Horvátország, Szlovénia és Ausztria egyoldalú lépéseket tesz a migránsválság kezelését illetően, akkor Szerbia is kész a válaszlépésekre. Mint mondta: Szerbiába csak az idén 35 ezer migráns érkezett, hatezerrel több, mint a tavalyi év első harmadában összesen. Megállapította, hogy a határok lezárása, az átengedett migránsok számának csökkentése vagy bármilyen más egyoldalú lépés láncreakciót válthat ki a nyugat-balkáni migránsútvonalon.

Mint mondta, az osztrák lépések, vagyis a határirányítási rendszer felállítása előbb Szlovéniában, majd Horvátországban idézhet elő reakciókat, ami oda vezet majd, hogy Szerbiának is életbe kell léptetnie bizonyos intézkedéseket.

Ivica Dacic kedden Belgrádban tárgyalt Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel, aki a szlovén kormányfőnek a migránsválság megoldására vonatkozó kezdeményezéséről tájékoztatta a szerb politikusokat, amelyet Miro Cerar az Európai Bizottság elnökével, valamint a balkáni migránsútvonalon fekvő országok miniszterelnökeivel kívánt közölni. Szerbia azt várja az Európai Uniótól - közölte a szerb külügyminiszter -, hogy határozzon meg egységes, uniós migránspolitikát.

Ivica Dacic kifejtette, hogy csak azok a migránsok maradhatnak Szerbiában, akik menekültstátust kértek. "Ha bárki is arra számít, hogy úgy oldja meg a gondot, hogy a migránsokat Szerbiában tartja, akkor már most garantálhatom, hogy ez nem lesz így" - szögezte le a szerb külügyminiszter.

Tavaly Szerbián 600 ezer migráns haladt át, a legtöbben Macedónia felől érkeztek, majd Magyarország, később Horvátország felé folytatták az Európai Unióba vezető útjukat.

Megosztás