Néhány óra alatt 300 évet öregedett
PEKING. Teljesen megzavarodtak a régészek, amikor kinyitották az egyik hsziangcsengi építkezési területen talált szarkofágot. A 300 éves múmia arca teljesen ép volt, azonban néhány óra alatt befeketedett, s áporodott szagot kezdett árasztani magából.
A Csing-dinasztia-kori múmiát - amelynek bőre szintén elfeketedett - a kínai Hsziangcseng városában (Henan tartomány), két méter mélyen találták meg, most a helyi egyetemen vizsgálják. Lukas Nickel, a Londoni Egyetem Orientalista és Afrikai Intézetének (SOAS) munkatársa elmondta, hogy a kínaiak - ellentétben például az egyiptomiakkal - nem konzerválták halottaikat, csupán masszív szarkofágokat és sírkamrákat készítettek számukra.
Néhány esetben azonban a tetemek természetes módon mumifikálódtak. A hsziangcsengi múmia például lakkozott sírt kapott, amelyet faszénnel borítottak be, meggátolva ezzel a baktériumok pusztítását. Így történhet meg, hogy amint levegőre kerül a test, a maradványok néhány óra leforgása alatt befeketednek és szétmállanak - írja a mult-kor.hu.

Forrás
mult-kor.hu