Neèas jóban akar lenni Zemannal
PRÁGA. Korrekt kapcsolatokat szeretne kiépíteni Miloš Zemannal, az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnökkel a Polgári Demokratikus Párt (ODS).
A legerősebb cseh kormánypárt ugyanakkor elutasítja Zeman felvetését, hogy tartsanak mihamarabb előre hozott parlamenti választást. Ebben állapodott meg az ODS elnöksége, miután megvitatta az államfőválasztás utáni belpolitikai helyzetet.
Petr Neèas kormányfő-pártelnök szerint azok az elképzelések, miszerint az államfőnek joga van leváltani a kormányfőt, nem reálisak, s egy ilyen lépés "törvénytelen alkotmányos puccsot jelentene".
"Ki kell várnunk, milyenek lesznek Miloš Zeman új államfő lépései. Az eufóriában elhangzott kijelentések egy dolog, a politikai valóság pedig egy másik dolog. Előre hozott választást csak a képviselőház, s nem az államfő kezdeményezhet" - mondta újságíróknak Neèas.
A miniszterelnök Zeman egyik hétvégi kijelentésére reagált, miszerint mihamarabb előre hozott parlamenti választást kell tartani. Zeman szerint a kormányt csak a Liberális Demokraták párt tartja fenn, holott ezt a pártot senki sem választotta, hanem a Közügyekből kivált frakció alapította. "Ez állampolgári véleményem , de államfőként sem fogom véka alá rejteni" - jelentette ki Zeman szombaton este.
A nyilatkozat azonnal vitát váltott ki, vajon van-e erre az államfőnek egyáltalán lehetősége. A többség szerint nincs, de vannak olyan vélemények is, hogy az alkotmány erre lehetőséget ad.
Miroslav Kalousek, a koalíciós TOP 09 párt alelnöke Neèashoz hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy a kormány nem az államfőnek, hanem a parlamentnek tartozik felelősséggel.
A Neèas-kormány távozását és új választások kiírását már hosszabb ideje követeli a legerősebb ellenzéki erő, a Cseh Szociáldemokrata Párt. "A szociáldemokrata párt támogatja a megválasztott államfő elképzelését" - közölte hétfőn este Bohuslav Sobotka pártelnök újságírók előtt.

Forrás
MTI