Nancy Pelosi házelnök ellenzi Donald Trump alkotmányos elmozdítását
Ellenzi a Donald Trump elnök alkotmányos elmozdítását célzó eljárás megindítását Nancy Pelosi. A demokrata párti házelnök a The Washington Post című napilapnak fejtette ki álláspontját.

A lap internetes oldalán helyi idő szerint még hétfőn megjelent interjúban az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb demokrata párti politikusa úgy fogalmazott: Donald Trump szerinte ugyan nem alkalmas elnöknek - sem "etikailag", sem pedig "intellektuálisan" -, de az impeachment (alkotmányos úton történő felmentés) eljárásának megindítása jelenleg túlságosan is megosztaná az amerikai társadalmat.
Pelosi szerint Donald Trump "nem éri meg", hogy megindítsák ellene az eljárást. A házelnök úgy vélte, hogy Trump "jól jön" a demokratáknak. Mint fogalmazott: az elnök "nagyszerűen mozgósítja" a demokrata szavazókat "és ez jó Amerikának".
A házelnök hangsúlyozta, hogy meglátása szerint az amerikai demokrácia alapjai erősek, az intézmények nincsenek válságban, és a kihívásokkal a politikusok képesek megküzdeni. "De két Trump-ciklussal talán nem" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ő és pártja mindent megtesz majd azért, hogy Donald Trumpot ne válasszák újra.