Nagy erejű földrengés volt a Fülöp-szigeteken
MINDAO. Nagy erejű földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek déli részét kedden. A természeti csapásban rádiós híradások és tisztségviselők szerint legkevesebb négy ember halt meg, miután a rengésben épületek omlottak össze vagy sérültek meg.
A 7,2-es fokozatú földmozgás helyi idő szerint reggel 8 óra 12 perckor következett be. A rengés fészke a Bohol szigetén (Mindanaótól északra) fekvő Carmen város térségében, mintegy 56 kilométer mélységben volt, de az egész térségben érezték. A hawaii szökőárfigyelő központ nem adott ki cunamiriasztást a csendes-óceáni térségre.
A helyi DZMM rádióállomás által idézett Fülöp-szigeteki polgári védelmi illetékesek elmondták, hogy Cebu városa közelében (a Bohollal szomszédos Cebu szigetén) négy ember vesztette életét, amikor egy halászkikötő épülete részben leomlott. Televíziós híradások szerint a Cebu tartománybeli Mandaue település piacának tetőszerkezete is beomlott, 19 embert sebesítve meg. Az emberek sietve elhagyták az épületeket, és a kórházakból is kimenekültek, ahogy az első rengést további utórengések követték.
Az egyik legaktívabb geológiai térség, a csendes-óceáni úgynevezett Tűzgyűrű mentén fekvő délkelet-ázsiai szigetországban gyakoriak a földrengések.

Forrás
MTI