Moszkva könnyezik
Csehország, Szlovákia, Fehéroroszország, Ukrajna és Svédország nagykövetségein kitették az áldozatok fekete szalaggal átkötött fotóit, és az emberek ide helyezik a virágokat. Az illetékes főhatóság közölte: a gép mindkét feketedobozát megtalálták, és mindkettő ép, de mivel a víz alól hozták ki, időt vesz igénybe megszárításuk és a rögzített anyag feldolgozása.
Bejelentették, hogy egész Oroszországban minden Jak-42-est soron kívüli vizsgálatnak vetnek alá, s ez egy hét alatt lezajlik. Az ilyen típusú repülőgépek használatát nem tiltják be, de minden egyes gép esetében külön döntenek majd arról, hogy repülhet-e a továbbiakban.
Az orosz lapok pénteken arra a megállapításra jutottak, hogy bármi volt is e legutóbbi légi katasztrófa közvetlen oka, a hiba az orosz polgári légi forgalom egész rendszerében van, a repülőgépgyáraktól a pilóták képzésén át a karbantartás területéig mindenütt problémák vannak.
A Moszkovszkij Komszomolec című lap első oldalán idézte fel Magomed Toboljev berepülő pilóta, Oroszország hőse augusztusi interjúját, amely ezzel a címmel jelent meg: "Húsz éve gyilkolják az orosz repülést". Toboljev akkor egyebek között azt mondta: "Õsz, tél, és megint kezdenek potyogni. A Jak és AN gépek teljesen amortizálódtak, azonnal le kellene állítani őket".
A lapban további berepülő pilóták beszéltek arról, hogy szerintük a pilóta követhette el a hibát, de e mögött is a rendszer belső problémái állnak: a külföldi gépeken repülő pilóták jóval magasabb fizetést kapnak, ezért a legjobbak ilyen munkát keresnek. De már a kiképzéssel is nagy bajok vannak, mert a főiskolákon nem maradtak jó szakpedagógusok, ezért képzetlen emberek kerülnek ki onnan. De még a gyakoroló repülőgépek sem felelnek meg a célnak.
Elmondták: szép, amit Dmitrij Medvegyev elnök mondott, hogy bármi áron, akár külföldről biztonságos gépeket kell beszerezni. Ám a polgári repülés rendszert alkot, s azokat a gépeket, amelyeket ki akarnak most vonni a forgalomból, a Jakovleveket, Antonovokat külön az orosz körülményekre tervezték, és nem lehet helyettük csak úgy külföldi gépeket alkalmazni, vagy pedig át kell venni hozzájuk a megfelelő rendszert, infrastruktúrát, ami sok billiós kiadásokat követelne. A nyilatkozók egybehangzóan javasolták az egykori polgári repülésügyi minisztérium újbóli megszervezését, mert úgy vélték: a problémák jelentős része abból ered, hogy számtalan, egymástól teljesen független hatóság és főhatóság irányítja a repülést, és így semmilyen rendszert nem lehet megteremteni.
A Komszomolszkaja Pravdában egy szakértő szintén azt fejtette ki: az oroszországi repülőgép-balesetek idei statisztikája felülmúlja a nemzetközi átlagot, és bár minden alkalommal eltérő okokat állapítanak meg, nyilvánvaló: a légi közlekedésben Oroszországban összesűrűsödtek a megoldatlan problémák, és elérték a kritikus tömeget.
A Jaroslavl első számú riválisának tartott fehérorosz Dinamo Minszk szívszorító emlékezést tartott az elmaradt bajnoki helyszínén. A Lokomotiv Jaroslavl a szezon nyitómeccsére utazott egy JAK-42-es repülőgéppel Fehéroroszország felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a felszállást követően nem sokkal a gép kigyulladt és lezuhant. A fehérorosz játékosok elhunyt sporttársaik arcképei mellett álltak ma délután sorfalat a minszki sportcsarnokban, majd egyesével az egyik kapuba továbbítottak egy korongot.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ