2013. október 5., 16:03

Mol-INA-ügy: további tárgyalásokat szorgalmaznak a külügyminiszterek

ZÁGRÁB. A horvát és a magyar külügyminiszter egyetértett abban a montenegrói Budva városban tartott találkozójukon, hogy országaiknak az az érdeke, hogy folytatódjanak a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a horvát kormány között.
Vesna Pusic horvát külügyminiszter ezt szombaton a zágrábi parlamentben mondta el, amikor beszámolt a magyar kollégájával, Martonyi Jánossal folytatott tárgyalásról. "Arra jutottunk, hogy mindkét országnak érdekében áll a tárgyalások folytatása. A két ország közti kapcsolatok rendkívül fontosak, és hosszú távon sokkal fontosabbak, mint bármilyen egyedi probléma, függetlenül annak jelentőségétől" - fogalmazott Pusic a Hina horvát hírügynökség beszámolója szerint. Pusic közölte: a két ország folytatja az együttműködést, és "a jelenleg kicsit zaklatott" kapcsolatok lecsillapításán fog dolgozni.

A horvát kormány által a Mollal való tárgyalással megbízott Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter szombaton úgy nyilatkozott: egyelőre nem értesült arról, hogy a Mol eladásra akarná kínálni az INA-ban birtokolt részesedését a horvát kormánynak. Ugyanakkor leszögezte, hogy a horvát kormány képes kivitelezni azon stratégiai célját, hogy az INA-t egy "olajfinomítással, feltárással és kitermeléssel foglalkozó független regionális céggé" tegye. Hogy ezt Horvátország egyedül, vagy más partnerekkel együttműködve fogja megtenni, az még a jövő zenéje - fogalmazott a gazdasági miniszter.

A magyar kabinet szerdán arra kérte fel a Mol menedzsmentjét, hogy tegyen lépéseket INA-részvényei eladásának előkészítésére. Horvát sajtóhírek szerint azonban Zágrábnak nincs pénze a Mol részesedésének kivásárlására.

Martonyi János magyar és Vesna Pusiæ horvát külügyminiszter megállapodott abban, hogy a Mol-INA ügy megoldása érdekében párbeszéd útján igyekeznek rendezi a helyzetet. Amennyiben a tárgyalások mégsem vezetnének eredményre, akkor a Mol dönt arról, értékesíti-e az INA részesedését - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel. A közlemény szerint Martonyi János ismertette a magyar kormány egyértelmű álláspontját, hogy nem kívánnak a magyar-horvát kapcsolatokban feszültségforrást, így - ha a Mol INA részesedése ennek akadályát képezné - akkor a legjobb megoldás a két gazdasági partner civilizált módon történő különválása. Martonyi János kiemelte: ez a kérdés kizárólag a Mol, mint gazdasági társaság hatáskörébe tartozik - írták.

A magyar külügyminiszter leszögezte továbbá, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően a magyar kormány az európai elfogatási parancs végrehajtásába nem szólhat bele, hiszen az a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik. A külügyi közleményben arra is kitértek, hogy a magyar és a horvát diplomácia vezetői megerősítették elkötelezettségüket abban: "a szomszédos országok együttműködését minden területen erősíteni kell", különös tekintettel az energetikai kérdésekre, így a cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításra, a szénhidrogén szállítóeszközök összeköttetésére, valamint a tervezett horvát–magyar–ukrán energetikai együttműködésre.

A horvát rendőrség kedden adott ki európai elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, majd szerda délután Horvátország kérésére neve felkerült az Interpol vörös, vagyis legmagasabb fokozatú körözési listájára. Hernádi Zsoltot Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. A Mol többször is visszautasította a vádakat.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Facebook-oldalán péntek délután jelentette be, hogy megérkezett a tárcához az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, immár az előírt formában, nem úgy mint előző nap.

Pénteken a magyar és a horvát miniszterelnök is megszólalt a Mol-INA-ügyben: Orbán Viktor azt javasolta a horvátoknak, fontolják meg, hogy állami kézbe veszik az INA olajtársaság részvényeit, ugyanakkor ezt korrekt módon tegyék, "ehhez nem kell senkit letartóztatni. Horvát kollégája, Zoran Milanovic szerint nem zsarolásként kell felfogni Orbán Viktor nyilatkozatát. Hozzátette ugyanakkor: ez nem reális, ugyanis "vádemelésekről nem lehet tárgyalni".
Megosztás