2014. április 4., 10:05

Módosították a Nemzetközi Ûrállomás pályáját

WASHINGTON. Néhány száz méterrel módosítani kellett a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) keringési pályáját, nehogy űrszeméttel ütközzön - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Fennállt annak a veszélye, hogy az ISS összeütközik egy régi Arian-5 európai rakéta egyik darabjával.

Amerikai és orosz szakértők az elmúlt napokban nyomon követték az ISS-t veszélyeztető űrszemetet, és közösen hoztak döntést arról, hogy módosítják az űrállomás röppályáját. Közép-európai idő szerint csütörtökön 22.42 perckor 3 perc 40 másodpercre beindították a Progressz űrhajó és a Zvezda modul hajtóműveit, és mintegy 0,8 kilométerrel megnövelték az ISS repülési magasságát.

A NASA tájékoztatása szerint az ISS-en tartózkodó hat űrhajós biztonságát semmi se fenyegette, nem kellett elővigyázatosságból átmenniük a Szojuz mentőkapszulába sem. A pályamódosítás nem lesz hatással sem az április 9-én a Bajkonurból útnak induló orosz Progressz űrhajó felbocsátására, amely csaknem három tonna rakományt szállít az ISS-re, sem pedig az amerikai Dragon teherűrhajó startjára, amelyre várhatóan - halasztás után - ugyancsak április folyamán kerül sor.

A Krím oroszországi bekebelezése miatt a NASA felfüggesztett szerdán minden kapcsolatot az orosz űrkutatási ügynökséggel, a Roszkoszmosszal, de a tilalom nem vonatkozik a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) missziójával összefüggő együttműködésükre.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.