Mire jó a bárányhimlő-buli?
BUDAPEST. Bármilyen furcsa, jópár szülő kifejezetten szereti csemetéjét bárányhimlős gyerek társaságában tudni, mert úgy tartják, hogy jobb az erősen fertőző megbetegedésen minél előbb átesni.
Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint a bárányhimlő a megbetegedések 75 százalékában az óvodáskor végéig fertőzi meg a gyermekeket. Idősebb korban azonban komoly szövődményeket okozhat - írja a Blikk.
"Azt hallottam, hogy felnőttkorban akár nemzőképtelenséget is okozhat a fiúknál ez a kór, nőknél pedig terhesség idején nagyon veszélyes" – mondta Pakó Rita, a hat éves Brúnó édesanyja. "Nem akartam kockáztatni, ezért amikor meghallottam, hogy az egyik barátja elkapta a himlőt, átvittem hozzá Brúnót, és a gyerekek egész délután együtt voltak."
A mini bárányhimlő-buli ellenére a kisfiú nem kapta el a fertőző betegséget, néhány hónappal később azonban az óvodában járvány tört ki, és ekkor már Brúnón is megjelentek a pöttyök.
"Két hétig a lakásban voltunk, hűsítettük a viszkető kiütéseket" – mesélte a Blikknek Rita. Reméli, hogy néhány hetes kislánya, Izabella is sikeresen átvészeli még óvodáskorban a bajt. "Egy édesanyának annyi aggódnivalója van! Ha túlesünk a bárányhimlőn, az egy gonddal kevesebbet jelent." Az anyuka hozzátette: hallott arról, hogy létezik már bárányhimlő elleni védőoltás, de úgy tudja, az nem véd egy életen át, így inkább a biztosabb megoldást választotta.
"Gyakori, hogy gyerekeket, akár testvéreket is összeengednek, hogy megfertőzzék egymást. Mivel korábban nem volt lehetőség a megelőzésre, és a felnőtt férfiakra, valamint a terhes nőkre nézve a himlő nagyobb kockázattal jár, mint a gyermekkori, ezért a szülők a „kisebb rosszat" választották" – magyarázta dr. Szabó Erzsébet gyermekorvos.
"A védőoltásra azért volt szükség, mert kiderült, a gyermekkori bárányhimlő sem veszélytelen. Így ajánlott beadni a védőoltást, amelyet optimális esetben hat hét elteltével tanácsos megismételni."

Forrás
blikk.hu