2017. október 13., 14:18

Miloš Zeman megint nagyokat mondott

PRÁGA. Miloš Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt. Zeman szerint azonban egy kommandó eltehetné láb alól Kim Dzsong Unt. A cseh elnök a héten már több váratlan kijelentést tett, például a Krím félsziget eladásáról, amiért az ukrán kormányfő "mentálisan betegnek" nevezte őt.
201710131425350.zm2.jpg

Miloš Zeman csütörtökön késő este a Barrandov cseh kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Donald Trump fenyegetései talán inkább nevetségesek, mint hatékonyak. Úgy vélte: a gazdasági szankciók nem oldják meg a helyzetet, mert az észak-koreai "ellenszenves rendszert erőszakkal megdönteni nem lehet", ahogy ezt már Kuba példája is bebizonyította.  

Miloš Zeman szerint a helyzetet egy kommandó oldhatná meg, amely eltenné láb alól Kim Dzsong Unt. "Erről már korábban is beszéltem, és a véleményemet továbbra is fenntartom" - jegyezte meg. A téma úgy merült fel, hogy a riporter emlékeztette Zemant: a sajtó szerint Dél-Korea egy speciális kommandó létrehozását tervezi, amely egyebek között megölné az észak-koreai vezetőket.   

Washington és Phenjan között azután indult meg a totális verbális hadviselés, hogy Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki, majd szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és rakétacsapással fenyegette meg az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni Guam szigetét. Trump kis rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort, és szükség esetén Észak-Korea teljes megsemmisítését helyezte kilátásba, Kim pedig eszement szenilis amerikai vénembernek nevezte Trumpot.

Miloš Zeman cseh elnök a héten már több kijelentésével port kavart. Strasbourgban az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében kedden azt mondta, hogy Ukrajna számára a Krím elvesztése "lezárt ügy", a kérdést pedig azzal lehetne rendezni, hogy Moszkva kifizeti a területet Kijevnek. Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök később "egy mentálisan beteg ember" kijelentésének nevezte Miloš Zeman nyilatkozatát.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.