Miloš Zeman a legnépszerűbb cseh államfőjelölt
Ez az első felmérés, amely Zemant hozta ki győztesnek a kilenc államfőjelölt versenyében.
Zeman támogatottsága már hónapok óta folyamatosan emelkedik, Fischeré azonban stagnál. Helyi megfigyelők szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódja e két politikus közül kerül ki.
A többi jelöltek népszerűsége messze elmarad Zeman és Fischer támogatottságától. Jirí Dienstbier, a Cseh Szociáldemokrata Párt hivatalos jelöltjét 10,6 százalék, míg Vladimír Franz művészt 9,8 százalék támogatja. Õket Karel Schwarzenberg, a TOP 09 párt elnöke, külügyminiszter követi 9,2 százalékkal, valamint Premysl Sobotka, a Polgári Demokratikus Párt elnökjelöltje 6,8 százalékkal. A három női jelölt támogatottsága egyaránt négy százalék körül mozog.
A cseh államfőválasztás első fordulóját január 11-én és 12-én tartják meg. Míg korábban a parlament választotta meg az államfőt, most közvetlenül az ország választópolgárai döntenek. A választás kétfordulós is lehet. Az a jelölt, aki már az első körben megszerzi a szavazatok több mint ötven százalékát, államfő lesz. Ha nincs ilyen, akkor a legtöbb szavazatot begyűjtő két jelölt indul a második fordulóban, és közülük az nyer, aki egyszerű többséget szerez.
Államfőjelölt lehet minden cseh állampolgár, aki legalább 50 ezer támogató aláírást össze tud gyűjteni. Ugyanakkor saját jelöltet állíthat minimum 20 képviselő, vagy legalább tíz szenátor is.
A belügyminisztérium becslése szerint a közvetlen elnökválasztás mintegy 655 millió koronájába kerül majd az államkasszának.