2017. szeptember 14., 07:51

Migránsok eladják szerveiket, hogy Európába juthassanak

HÁGA. A Közel-Keleten egyre több migráns adja el szerveit, hogy Európába juthasson - derült ki a holland televízióban bemutatott Zembla című műsor oknyomozó tudósításából.
201709131940210.00000000000000000000000000000001a_szervkereskedelem.jpg

Az újságíróknak egy névtelenül nyilatkozó kairói szervkereskedővel folytatott beszélgetéséből kitűnt:  már több tucat migráns vállalkozott erre a lépésre, hogy finanszírozni tudja útját Európába. A többségük már Németországban van, de vannak közöttük olyanok is, akik Hollandia, Franciaország, Írország, Nagy-Britannia, Svédország, vagy Norvégia felé vették útjukat.

A tudósítás szerint a törvénybe ütköző szervátültetéseket főleg Egyiptomban hajtják végre. A szervek recipiensei pedig rendszerint közel-keleti államok tehetős polgáraiból kerülnek ki. Egy vese ára a riport szerint mintegy 20 ezer euró, amely összeget a szervkereskedő kap meg, s határoz arról, ebből mennyit engedjen át az Európába tartó migránsnak.

Frederike Ambagtsheer szervkereskedelemre szakosodott holland kriminológus a televíziós műsorban  sugárzott interjújában megjegyezte: első ízben értesült erről a jelenségről. "Ugyanakkor, amennyiben ez valóban így van, akkor nagyon súlyos bűncselekményről van szó, vagyis embercsempészetről, amelynek célja a szervkereskedelem" - hangsúlyozta a szakértő.
 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.