Merkel: továbbra is bizonytalan a béketárgyalások sikere
MÜNCHEN. Továbbra is bizonytalan az ukrajnai vérontás megállítását célzó tárgyalások sikere - mondta a német kancellár szombaton Münchenben, néhány órával azután, hogy a francia államfővel együtt Moszkvában megbeszélést folytatott az orosz elnökkel.
Angela Merkel az 51. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a siker ugyan bizonytalan, de Francois Hollande francia államfővel együtt az a meggyőződésük, hogy "érdemes próbálkozni" az ukrán válság tárgyalásos rendezésével.
"Ez a legkevesebb, amivel az Ukrajnában élőknek tartozunk" - mondta a német kancellár. "Életet kell lehelni" a fegyvernyugvást előíró tavalyi minszki megállapodásba - tette hozzá Angela Merkel, leszögezve, hogy a válságnak nincs katonai megoldása.
Az ukrán hadsereget nem lehet annyira felfegyverezni, hogy Vlagyimir Putyin arra a belátásra jusson, hogy katonai vereséget szenvedhet Ukrajnában - mondta a német kancellár.
Angela Merkel előadása után a közönség kérdéseire válaszolva az ukrán hadsereg nyugati fegyverekkel való támogatásának gondolatával kapcsolatban elmondta: "nincs garancia arra, hogy Putyin azt teszi, amit várunk tőle", de a Nyugat "katonai részvétele" sem térítené jobb belátásra az orosz elnököt.
A fegyverszállítások csak nagyobb szenvedést okoznának és nem idéznék elő azt a "meggyőződést, hogy az orosz hadsereg vereséget szenved" - mondta Angela Merkel.

Forrás
MTI