Merkel kizárja a görög adósság csökkentését
"Meghosszabbítottuk a lejáratokat, 2020-ig toltuk ki az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmustól (EFSF) kapott hitelek visszafizetését. Szóval nem először foglalkozunk az adósság fenntarthatóságával" - mondta Merkel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való, az adósságleírást illető nézetkülönbségeket firtató kérdésre.
A német kancellár kijelentette: számára kizárt a klasszikus adósságleírás, és ez a véleménye jottányit sem változott.
Az IMF a múlt héten nyilvánosságra hozott helyzetértékelésében azt írta: Görögország adóssághelyzete fenntarthatatlan, ezért - a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett - 2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és fennálló hiteleinek átütemezésére, rosszabb esetben újabb jelentős adósság-elengedésre lesz szüksége pénzügyi helyzetének stabilizálásához.
Christine Lagarde, a valutaalap vezérigazgatója szerdán jelezte, hogy a szervezet értékelése nem változott azóta, bár az elképzelhető, hogy a jelentésben szereplő konkrét számokon változtatni kell majd, miután azóta tovább romlott Görögország gazdasági-pénzügyi helyzete.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter csütörtökön Frankfurtban tartott sajtóértekezletén kijelentette: az IMF-nek igaza van abban, hogy a görög adósságállomány nem fenntartható leírások nélkül. Ugyanakkor az európai szabályok nem teszik lehetővé az adósság leírását, és kicsi a mozgástér az átütemezést illetően is - figyelmeztetett a miniszter, aki szerint Görögország azzal kezdhetné el a bizalom újjáépítését, ha azonnal lépéseket tenne gazdaságának átalakítására.
IMF: Görögország nem jelent komoly veszélyt a világgazdaságra
A görög gazdaság kis méretéből fakadóan az ország adósságválsága, illetve Athén esetleges kilépése az eurózónából csak mérsékelt veszélyt jelent a világgazdaság egészére nézve - közölte Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza csütörtökön.
Blanchard leszögezte: Görögország ugyan tagadhatatlanul megszenvedi az adósságválságot, és helyzete az eurózónából való rendezetlen kilépés esetén tovább romlana, de ennek hatása a világgazdaság egészére nézve "vélhetően korlátozott lesz". Ezt jelzi az is, hogy a világgazdaság eddig jól viselte a görög válság utóbbi két hete jelentette "stressztesztet" - tette hozzá.
Az IMF vezető közgazdásza a szervezet világgazdasági kilátások című kiadványának soros negyedéves frissítésének bemutatása alkalmából rendezett sajtóértekezleten emlékeztetett rá, hogy a görög GDP csupán az eurózóna 2 százalékát, a világgazdaságnak pedig kevesebb mint 0,5 százalékát teszi ki.
Az IMF friss kiadványa pedig azt is megjegyzi: a görögországi gondok hatásai mindeddig nem gyűrűztek át más országokba, bár annak fennáll a veszélye, hogy az államkötvény-piacok hevesen reagálnának esetleges előre nem látható fejleményekre.
Blanchard mindazonáltal aláhúzta, hogy az IMF továbbra is azt reméli és azon dolgozik, hogy Görögország az eurózóna tagja marad.
Az IMF vezető közgazdásza mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy más országok is hasonló adósságválságokkal nézhetnek szembe a jövőben. "Egy ilyen világban, ahol eleve magasak az adósságok, fel kell készülnünk az ehhez hasonló eseményekre" - fogalmazott Olivier Blanchard.