Merényletre készülő férfiakat vettek őrizetbe Belgiumban és Varsóban
Az őrizetbe vételekre a flandriai Antwerpenben és környékén került sor, ahol a rendőrök több házkutatást tartottak a nap folyamán. Az akció során ugyanakkor nem találtak sem fegyvereket, sem pedig robbanóanyagokat.
A vádhatóság tájékoztatása szerint az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam számára toboroztak, illetve terrortámadást terveztek Belgiumban. Arról is beszámoltak a helyi szervek, hogy a gyanúsítottak közül többen maguk is Szíriába vagy Líbia készültek, hogy a terrormilícia soraiban harcoljanak.
Eric Van der Sypt, az ügyészség szóvivője arról számolt be, hogy mind a négy férfi ellen terrorszervezetben való részvétel miatt indítottak eljárást. Egyiküknek a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, egy másiknak elektronikus nyomkövetőt kell viselnie, a további két gyanúsítottat viszont szigorú feltételek mellett szabadon bocsátották.
A belga hatóságok egyelőre nem találtak kapcsolatot a feltételezett dzsihadisták és a márciusi brüsszeli vagy a novemberi párizsi merényletek elkövetői között, további részleteket azonban nem árultak el a nyomozás érdekeire hivatkozva.
Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án pedig Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyeknek 130 ember esett áldozatul. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a Párizsban és a Brüsszelben végrehajtott merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.
Robbanószerkezetet próbált elhelyezni három férfi varsói rendőrautók alá
A lengyel rendőrség tetten ért három, szélsőséges anarchista körökhöz közel álló férfit, amint robbanószerkezetet akartak elhelyezni két rendőrautó alá - közölte a varsói kerületi ügyészség és a fővárosi rendőrkapitányság.
A 17, 31 és 35 éves férfiak még hétfőn hajnalban próbálták az egyelőre ismeretlen összetételű, gyúlékony folyadékkal megtöltött palackokat felszerelni az egyik varsói kerületi rendőrkapitányság előtt álló két rendőrkocsira, de a hatóságok csak szerdán hozták nyilvánosságra az esetet. A szerkezetek alkalmasak lettek volna a kocsik felrobbantására, a veszély valós voltát egy velük végzett kísérlet be is bizonyította.
Az elkövetők varsói, illetve Varsó környéki lakosok. A bíróság elrendelte három hónapos előzetes letartóztatásukat. Az ügyészség szóvivője szerdán közölte: a tettesek nem voltak hajlandóak vallomást tenni. Az általuk elkövetett bűncselekményért nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Ugyancsak szerdán a wroclawi ügyészség terrorista jellegű bűntett elkövetésével gyanúsította meg azt az egyetemistát, aki a múlt héten egy szögekkel és ammóniumnitráttal töltött főzőkuktát hagyott egy városi buszban. A pokolgépet még időben eltávolították a zsúfolt járműről, de a járdán felrobbant, és egy embert könnyebben megsebesített. A fiatalember beismerte tettét, de ő sem volt hajlandó részletesebb vallomást tenni.
Mindkét ügyről Krzysztof Liedel biztonsági szakértő nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. A merényleteket pontosan megtervezték, megvalósításuk azonban nem egészen sikerült - állapította meg. Aggasztónak nevezte, hogy a két merényletkísérlet a júliusban esedékes nagy nemzetközi események - a varsói NATO-csúcstalálkozó, illetve a krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozó - előtt történt. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem hozná kapcsolatba a júliusi rendezvényekkel ezeket az ügyeket. "A NATO-csúcsra és az ifjúsági világtalálkozóra esetleg a dzsihád jelenthet veszélyt" - jegyezte meg.
Mariusz Mrozek, a varsói rendőrkapitányság szóvivője a szerdai sajtóértekezleten hangsúlyozta: a lengyel biztonsági erők régóta készülnek a NATO-csúcstalálkozóra, illetve a krakkói ifjúsági találkozóra. A biztonsági intézkedések célja, hogy a varsói, illetve a wroclawi incidenshez hasonló eseteket megelőzzék.
