2015. július 29., 13:14

Méreg okozta a nagymegyeri család halálát

NAGYMEGYER. Mérget ivott az a háromtagú család, amelynek tagjaira Nagymegyeren, otthonukban találtak rá. A családfő a tragédia előtt mindhármuk temetését kifizette, sőt a sírhelyet is, ahol szeretteik nyugszanak, hosszú időre meghosszabbította.

A Bors azt írja, a családfőnél nem hatott a szer, ezért ő felakasztotta magát. Mindenki rendes, dolgos embereknek ismerte őket, az apa biztonsági őrként, másodállásban pedig sírásóként dolgozott. Az édesanya rokkant volt, ő a háztartást vezette, 33 éves fiuk pedig legutóbb Győrben vállalt munkát.

"Döbbenetes, amit tettek, ők lettek volna az utolsók, akikről ilyet gondolok. Imádták egymást, kézen fogva mentek mindenhova. Legutóbb a cukrászdában találkoztam velük, ott is szinte turbékoltak, ennyi év után is. Az biztos, hogy halálos betegség vagy anyagi gondok nem gyötörték őket, egyszerűen nincs magyarázat erre az egészre. Gyurka, a fiuk is rendes, tisztelettudó srác volt. Róla azt pletykálták tavasszal, hogy nagyon csúnyán becsapta a barátnője, ezért szakítottak is" – mesélte egy helybéli asszony.

A bulvárlap úgy tudja, a 60 éves áldozat a kollektív öngyilkosság előtt befizette mindhármuk temetését, sőt a sírhelyet, ahol a szüleik nyugodtak, hosszú időre meghosszabbította.

A családot szombaton még látták, aznap összejövetelt tartottak saját lakásukon. Valószínűleg utána vetettek véget életüknek. A barátoknak az lett gyanús, hogy nem veszik fel a telefont, ezért riasztották a rendőrséget. Végül a tűzoltók az erkélyen keresztül jutottak be a második emeleti lakásba. György a kisszobában feküdt az ágyon, Katalin a nagyszobában a kutyájukat ölelve halt meg, az édesapa pedig a konyhában akasztotta fel magát.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.