Mely főiskolák, egyetemek végzősei a legkeresettebbek a munkaerőpiacon?
Az összes főiskola közül a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem végzősei a legkeresettebbek, majd a Szlovák Műszaki Egyetem és a Zsolnai Egyetem következik. A lista első három helyére ugyanazok az egyetemek kerültek, mint tavaly.
A tavalyi évhez képest nőtt a kereslet a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem végzősei iránt, ez leginkább az egyetem műszaki karának köszönhető. A legnagyobb hanyatlás az érdeklődést illetően a besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem végzősei esetében mutatható ki.
A karok közül a munkáltatók már néhány egymást követő évben leginkább a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Informatikai és Információs Technológiák Karának növendékei iránt mutatják a legnagyobb érdeklődést. Annak a végzősnek az életrajzát, aki 2014-ben a Profesia.sk weboldal segítségével próbált munkát találni, átlagban 3 munkáltató nézte meg, a műszaki egyetem informatikus végzőseinek életrajzát viszont átlagban hét különböző munkaadó tekintette meg.
A második a sorrendben a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Kara, a harmadik a Zsolnai Egyetem Vezetés és Informatika Kara. Több, mint hat munkáltató nézi meg a Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Kara végzőseinek és a Szlovák Műszaki Egyetem Elektrotechnika és Informatika Kara végzőseinek életrajzát.
A tavalyi évhez viszonyítva a leginkább látványos növekedés a Szlovák Műszaki Egyetem Gépészeti Karának és a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem Műszaki Karának végzősei esetében mutatkozott. A tavalyi év folyamán nőtt a munkalehetőségek és ajánlatok száma a műszaki irány abszolvensei számára a gépészetben és a termelésben.
A felmérésből az is kiderül, hogy a végzősök esetében segít, ha van gyakorlatuk. Az utóbbi három év végzősei közül azonban csak 6 százalék jelzi a szakmai gyakorlatot az életrajzában. A gyakorlat 10%-kal növeli a munkáltatók érdeklődését a végzősök iránt azokkal szemben, akiknek nincs gyakorlatuk.
A 20 legjelentősebb egyetem végzősei közül leginkább a nemzetközi kapcsolatok és közgazdaság irányzatok végzőseinek volt lehetőségük tanulmányaik során szakmai gyakorlatra szert tenni. A tanulmányaik alatt legkevesebb lehetőségük a gyakorlatra a műszaki végzettségű diákoknak volt.