Meleg áramlatok olvasztják Kelet-Antarktisz legnagyobb gleccserét
A 120 kilométer hosszú és több mint 30 kilométer széles Totten-gleccserről eddig úgy hitték, olyan régióban helyezkedik el, amelyet nem érintenek a melegebb áramlatok. Ám a fagyott régióba visszatért kutatócsapat feltárta, hogy a jégfolyam körüli vizek a vártnál melegebbek, és valószínűleg alulról olvasztják a képződményt.
Steve Rintoul, a vizsgálat vezetője az AFP hírügynökségnek elmondta, a műholdas adatokból tudták, hogy a jégfolyam vékonyodik, de kiváltó okát nem ismerték. Mostanáig úgy hitték, hogy a kelet-antarktiszi jégtakarót hideg vizek veszik körbe, ennélfogva stabilnak tekinthető, és valószínűleg nem változik sokat.
Expedíciójuk azonban feltárta, hogy a gleccsert övező víz 1,5 Celsius-fokkal melegebb a déli féltekén uralkodó nyár alatt ugyanezen út során meglátogatott más területekhez képest. Elmondása szerint egészen a jégnyelv frontjáig merészkedtek, ahol elég meleg hőmérsékleteket tapasztaltak a nagyobb mérvű olvadáshoz. „A gleccsert elérő meleg vizek arról tanúskodnak, hogy Kelet-Antarktisz potenciálisan védtelenebb a klímaváltozás által az óceánban kiváltott változásokkal szemben, mint ahogy eddig hittük” - magyarázza.
A korábbi expedíciók nem tudtak ilyen közel férkőzni a jégfolyamhoz a vaskos jég miatt, Rintoul szerint az időjárás kedvezett az Aurora Australis jégtörőnek. A kutató úgy véli, a gleccser állapota nem olyan súlyos, hogy egyik napról a másikra elolvadjon és hat méterrel növelje a tengerszintet, de a kutatás nagyon fontos, hiszen próbálják felmérni, milyen hatással lehetnek az óceán hőmérsékleti változásai a jégtakarókra.
„A vizsgálat egy lépéssel előrébb visz minket annak megismerésében, a jégtakarók pontosan mely részei sérülékenyek az óceáni melegedéssel szemben, és az ilyen információkat aztán felhasználhatjuk a tengerszint-emelkedések előrejelzéseinek tökéletesítésére. Az Antarktisz keleti része mindenesetre nem olyan védett a változásokkal szemben, mint eddig hittük” - teszi hozzá.
Egy decemberben publikált tanulmány 21 év adatainak elemzése alapján kimutatta, hogy a gleccserek olvadási üteme az Antarktisz leggyorsabban olvadó régiójában az utóbbi évtizedben háromszorosára gyorsult.

Forrás
Híradó.hu