Megváltozott Afrika térképe
A Szudánból megállapodás alapján kiszakadt Dél-szudáni Köztársaság a világ 196., Afrika 55. önálló országa, az ENSZ 193. tagállama.
James Wanni Igga, a parlament elnöke helyiek tízezrei és nagyszámú külföldi vezető jelenlétében, ünnepélyes szertartás keretében jelentette be hazája függetlenné válását. "Mi, a nép demokratikusan választott képviselői ezennel kinyilvánítjuk, hogy Dél-Szudán független és szuverén állam" - hangzott a parlamenti elnök által felolvasott proklamációban.
Az eseményen jelen volt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Colin Powell volt amerikai külügyminiszter, egy tucatnyi más ország vezetője. Megjelent a dél-szudániak által kevéssé kedvelt Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnök. Magyarország képviseletében Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára utazott Jubába. A függetlenség kikiáltását követően nem sokkal Salva Kiir letette a dél-szudáni államfői hivatali esküt.
Barack Obama amerikai elnök ugyanezen a napon bejelentette, hogy az Egyesült Államok is független államként ismerte el Dél-Szudánt. A washingtoni Fehér Ház által kiadott közleményében az elnök azt írta, "A dél-szudáni nép oly sok harcát követően az Egyesült Államok üdvözli egy új állam megszületését". A külföldi államok közül elsőként Szudán ismerte el a legfiatalabb országot. Másodikként Egyiptom járt el ugyanígy.
Magyarország napokon belül elismeri Dél-Szudán önálló állammá válását, és diplomáciai kapcsolatokat köt vele - közölte az MTI-vel szombaton Hóvári János, a Külügyminisztérium államtitkár-helyettese, aki Magyarország képviseletében részt vett a jubai függetlenségi ünnepségeken.
Az államtitkár-helyettes szerint Szudán és a tőle függetlenné vált Dél-Szudán viszonyának rendezésére - egyebek mellett a határ teljes kijelölésére, az állampolgárok státusának rendezésére, a kőolajkincs megosztására - mindkét félben megvan a jó szándék. Ennek egyik legfontosabb jele, hogy Omar el-Besir szudáni elnök részt vett a függetlenség hivatalos kikiáltása alkalmából rendezett jubai ünnepségeken, és beszédében "elismerte az államközi kapcsolatokat".
A szlovák külügyminisztérium délután kibocsátott nyilatkozata szerint "Szlovákia elismeri Dél-Szudánt, és készen áll az újonnan létrejött állammal diplomáciai kapcsolatokat létesíteni".