2018. április 22., 15:05

Megválasztotta első női elnökét a Német Szociáldemokrata Párt (SPD)

Megválasztotta első női elnökét vasárnapi wiesbadeni kongresszusán a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a kormánypártot ezentúl Andrea Nahles szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető irányítja.

nahles-andrea.jpg

A 47 éves politikusra az érvényesen szavazó küldöttek 66,35 százaléka, 414 fő szavazott.
A tisztségért egy másik női politikus, Simone Lange flensburgi polgármester is indult, ő 172 küldött támogatását, a szavazatok 27,56 százalékát nyerte el. A küldöttek 6 százaléka, 38 fő tartózkodott.

Az SPD a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja, eddig rendre férfiak vezették. Andrea Nahles az elnökválasztás előtti beszédében kiemelte, hogy

a szociáldemokraták áttörik a nők előmenetelét az élet számos területén akadályozó "üvegplafont". Hangsúlyozta, hogy a haza igazi szociáldemokrata fogalom, amelyet nem szabad átengedni a jobboldali populistáknak.

A közbiztonsággal kapcsolatos ügyekben is "offenzív és öntudatosan" fellépésre van szükség, kivétel nélkül mindenkitől meg kell követelni a szabályok betartását - mondta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.