2012. január 30., 06:03

Mégsem változik a béke szigete?

HAVANNA. A Kubát irányító kommunista párt vasárnap véget ért, zárt ajtók mögötti értekezletén elmaradt a várt reformok bejelentése.

A pártot is vezető Raúl Castro elnök - a Juventud Rebelde című pártlap vasárnapi számában megjelent beszámoló szerint - arról beszélt, hogy el kell végezni a szükséges változtatásokat, de "az ellenségnek tett legkisebb engedmények nélkül". "Az ellenség csak arra vár, hogy belső problémákat idézzen elő nálunk" - fogalmazott egy másik szónok.

A 80 éves Raúl Castro szükségesnek mondta, hogy frissítsék az ország vezetését, de arra panaszkodott, hogy kevés fiatal vezető áll készen a szerepvállalásra. Õ és bátyja, a betegsége miatt már visszavonult Fidel (85) az 1959. évi forradalom óta irányítja a szigetországot.

A tanácskozáson elhangzott, hogy a pártban és a kormányban növelni fogják a nők és az afrikai eredetű kubaiak számát.

Megfigyelők arra számítottak, hogy a pártértekezleten újabb intézkedéseket jelentenek be, miután a Kubai Kommunista Párt tavaly áprilisi történelmi kongresszusa zöld utat biztosított a lakások és gépkocsi adásvételének, lehetővé tette a magánszektorban zajló gazdasági tevékenység kiterjesztését, s a parasztok, vállalkozók és lakástulajdonosok segítését célzó hitelezés bővítését.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.